KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ikrek visszavágnak

Schubert Gusztáv

 

Velsz ebek is szerepelnek ebben a rusnya ember-mesében, Fergie, az elkényeztetett pudli és meghatározhatatlan pedigréjű sorstársa (wales-i labdaszedő kutya?), a kurtalábú Cantona. De hamar kiviláglik, hogy a kies Ó-Dél-Velszben nem ők a legnagyobb állatok. Rögtön itt van a két főszereplő, azok a bizonyos ikrek, Jeremy és Julian, akik visszavágnak, mert a város nagykutyája nem nézte jó szemmel, hogy lányát a két vidám csínytevő egy karaoke versenyen lepisálta. Érdekes húgytörténeti adalék, Büchner idején még az számított szabadnak, aki ura volt a hólyagjának: „Az ember szabad, Woyzeck, az emberben szabadsággá tisztul az egyediség. Hogy nem tudja visszatartani a vizeletét?!” Változnak az idők. Ma a böfögő, röfögő, gatyába rottyintó a szabadság bajnoka. Láthatóan a film rendezője, Kevin Allen is respektálja az effajta virtust, mert a film végén, miután már a visszavágásért járó ellencsapásért is busásan visszavágtak, Max és Móric kései utódai büntetlenül elcsónakázhatnak Marokkó felé. Miért is ne, ők legalább őszinték. Lám, a gondosan kendőzött polgárvilág (és drogdíler, szado-mazo fogdmegjei) ugyanolyan mocskos, mint a földi javakból kirekesztett aljanép. A filmbeli kelták nemre, rangra való tekintet nélkül csúfak és gonoszak. Kivétel, mely erősítené a szabályt, nem akad. Kár, mert az élet szerencsére, ellentétben a teóriákkal, szereti a kivételeket. Az előképként emlegetett Trainspotting (rendezője, Danny Boyle producerként jegyzi az Ikreket) sem a mélypont ünneplése volt, hanem sokesélyes drámai küzdelem. A Sight and Sound kritikusa attól tart, ez a töksötét éppenséggel hazavágta „elődjét”, a Trainspotting ellenfeleinek szállított muníciót. Elnézve a filmet, igaza lehet. Az Ikrekben nincs semmi tragikus vagy komikus (hacsak a „vicces” gyilkosságokat nem érzi valaki ellenállhatatlanul humorosnak), mindenki kurva és taplóagyú, szél se rezzen ebben a fekete idiliben. Körötte csend...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3611