KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vili, a veréb

Zsenits Györgyi

 

A veréb is (jó)madár, mint tudjuk. Nincs tehát semmi, meglepő abban, hogy a pimasz kis Vili, ez a tekergő, verebekre lövöldöző, vásott süvölvény egyik pillanatról a másikra maga is verébbé változik, egy esendőén kétbalkezes tündér segítségével.

Gémes József rendező nem a legemelkedettebb témát választotta didaktikus mesefilmje számára. A verebek lumpentársadalmában Vilire nem várna irgalom, hacsak nem volna egy bölcselkedő öreg madár – név szerint Cip úr –, aki felkarolja hősünket. Cip úr megtanítja repülni Vilit, s cserébe ő is elindulhat az emberré válás rögös útján: olvasásleckéket vesz az újdonsült álverébtől. A filmből természetesen nem maradhatnak ki az ősi ellenséggel, a macskával vívott hatalmas csetepaték; mint ahogy elengedhetetlen a tanulság is: a jó nem romlik el, hanem még jobb lesz, a rossz pedig megbűnhődik és megjavul. A hercig rajzfigurák kalandjait egy közepes szellemi képességű óvodás pontról pontra előre kitalálhatja. Hogy mégis derűsen lehet végignézni a filmet, egészen a giccsbe hajló befejezésig, az kizárólag a rajzolók leleményén múlik. A pesti flaszter borzas kis vándorait kellemes humorral emelik ki a szürkeségből. Nepp József szövege ezúttal nem árnyalja szokott szellemességgel a grafikus megjelenítés színességét.

A verébvilág aszfaltromantikájából kapott ízelítőt ellenére a Klauzál tér és vidéke még madártávlatból sem lesz vonzóbb környék. Bennünket, egyszerű nézőket, akiket a verebek leggyakrabban nem a csőrükből szoktak bombázni, mint Krampusz macskát – nem tanít repülésre Cip úr, s nem késztet szárnyalásra a film sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5387