KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Godzilla Mechagodzilla ellen

Fáber András

A fantasztikus rémfilmek kedvelői között bizonyára közhely, hogy a mecha-Godzilla nem más, mint elektronikus vezérlésű robot-Godzilla, ám az átlagos magyar moziközönségnek ez a szó éppúgy törökül (vagy inkább japánul) cseng, mint a figura eredetijének, a sárkánygyíkok rendjébe tartozó monstruózus őshüllőnek a neve. A film, amelyben feltűnik, egy több évtizede tartó, számos mesterember által készített siker-sorozat sokadik – némiképp hervadt és fantáziátlan – darabja. Az első Godzilla-film 1954-ben készült, Inosiro Honda rendezte: ez volt Japánban a kaiju-eiga (vagyis a szörny-filmek) nyitánya. Az ősidőkből ittmaradt gigantikus rémnek eredetileg a Gojira nevet adták, majd – kelendőnek bizonyuló exportcikkről lévén szó – európai fülnek jobban csengő elnevezést kerestek neki.

A tenger mélyéről felmerülő hüllő lelkialkata nem valami bonyolult: egyre-másra tördeli-tépi-rombolja a makett-erdőket, makett-hidakat és makett-épületeket. Ehhez képest meglepően csekély riadalmat kelt a fegyelmezett japán színészekben, akik körülbelül ugyanolyan faarccal veszik tudomásul a szörnyeteg megjelenését, mint Christian Morgenstern versében a tanár úr, amikor a ló becsönget lakásába, hogy felhozta a zongorakulcsot. Könnyű nekik, ők már bizonyára rengeteg Godzillával találkoztak életükben gyermekkoruk óta. Valamit azért érdemes emlékezetünkben megőriznünk ebből a filmipari tucattermékből: néhány varázsos mondatot egy fekete hegyről, melynek megjelenése az égen szörnyetegeket szabadít a világra, „amikor a Nap nyugaton kel, és a Hold vörösen nyugszik le” – mint tudjuk, e csodás képtelenségeknek minden nép képzeletvilágában nagy szerepük van. Csak attól kell óvakodni, hogy realisztikusan jelenítsük meg őket. Kár, hogy a film készítői eltértek ettől az alapszabálytól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/06 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5406