KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”

Veress József

 

Mármint Lindsay Andersonról, a III. Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Filmglóbusz ‘83 vendégéről, aki kipanaszkodta magát Wisinger Istvánnak (lásd a Filmvilág 1983/6. számát). Azért szórta dörgedelmeit meghívóira, mert azok, mondja a világhírű rendező, két napra teljesen magára hagyták. Ennek következtében – szól tovább a panasz – neki magának kellett feltárcsáznia a Times kritikusát, hogy néhány budapesti szakember címét, valamint telefonszámát megtudja. Anderson „életében még ilyen rosszul nem érezte magát vendégként”.

Egészítsük ki néhány adalékkal a mester információit.

A „free cinema” egykori vezéregyéniségével a repülőtéren ismertettük magyarországi programját. Korábbi kérésének megfelelően szombatra és vasárnapra nem terveztünk semmiféle elfoglaltságot, Lindsay Anderson azonban az ausztrál filmhét megnyitója utáni fogadáson gyorsan „váltott”: a szakma nagyjainak másnapi összetrombitálását kérte. Óhaja teljesíthetetlennek bizonyult, s még vasárnapra sem lehetett a kollégákat szervezetten előteremteni. A Ha... rendezőjét többen így is vendégül látták, ami őt a legcsekélyebb mértékben sem zavarta elmarasztaló nyilatkozatai közzétételében. Lehet, sőt bizonyos, hogy szervezhettük volna rugalmasabban és eredményesebben Anderson „műsorát”, de az az igazság: az ő személyes „műsorára” nem számítottunk. Tény viszont, hogy az illusztris vendég kívánságai maradéktalanul kielégíttettek. Összehozták az elérhető művészekkel, járt a főiskolán, találkozott a kritikusokkal és a közönséggel, megfordult a Tavaszi Fesztivál különböző előadásain.

Mindent összevetve: nem szolgáltunk rá a művész ádáz haragjára.

 

Veress József

a MOKÉP igazgatóhelyettese


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6878