KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Katonadolog

Lajta Gábor

 

Nem tigrisképű náci hóhért, hanem egy tejfelesszájú egyetemista közkatonát ejt foglyul egy szintén kölyökképű orosz baka. Majd – foglyát szélnek eresztve – sodródik tovább a hadszíntéren. A film, amelynek „életképek a háborúból” lehetne az alcíme, stílusváltást jelez.

Az eposzi vagy drámai hangvétel helyett egy újabban felbukkanó alkotómódszer a szovjet háborús filmekben a kisrealizmus, amely a környezet és az emberek jellemzésére egyaránt vonatkozik. A film készítői ügyelnek arra, hogy a háttérben mindig történjék valami, s a kamera is sokszor elkalandozik, kitart egy víztócsán, békán vagy éppen egy kismacskán. A hősök, ha végső soron nemes érzelmek dobogtatják is szívüket, gyarló mivoltukban jelennek meg; rengeteget köpködnek, csúnyán beszélnek s általában tétovábbak, darabosabbak, mint ahogy azt megszoktuk.

Kérdés, hogy használ-e mindez a filmnek. Így, belső erő híján nem. Ez a játék- és filmstílus már eredeti amerikai formájában sem volt mindig meggyőző. Hiába játszanak tehetségesen a Katonadolog színészei, hiába a biztos, egyenletes kamerakezelés, a csinált valóság repedt burokként válik le a háborús közhelyekről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/07 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7042