KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy másik férfi és egy másik nő

Harmat György

Lelouch legjobb filmje, a kellemesség tündökletes mintadarabja, az Egy férfi és egy nő, érzelmes ugyan, rendezőnknek mégsem áll jól a melodráma (végződjék bár happy enddel), erre is példa az Egy másik férfi, és egy másik nő. Lelouch kiváló mesterember, meg tudja oldani a nagy történelmi tablókat is (1870–1878: Párizs, USA), melyeknek előterében szerelmi történetét játszatja, de nagy árat fizet igazi területe elhagyásáért: unalmas, hosszadalmas és hiteltelen lesz.

Jobb filmjeiben (Smic, Smac, Smoc; Az egér és a macska; Robert és Robert) ugyanis bravúrosan egyensúlyoz az emberi viselkedés nem mindig mély, ám feltétlenül hiteles és gyengéd megfigyelése, a groteszk rezdülések, valamint a filmes kifejezés ügyes és könnyed közhelyei között. Képileg most is következetes (tompított színek, a szereplőkkel a térbe hatoló kameramozgás), de a végzetszerűség sablonjait puffogtató történet, a suta-bárgyú bevezetés, Beethoven V. szimfóniájának idegesítően nevetséges idézgetése, a lehangoló „giccsbe-fordulás”, mindezek ellepik a jó részleteket is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7846