KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Államérdek

Harmat György

 

Lehet ötvözni a politikai gyilkosságok anatómiáját, a krimit és az átélhető sorstörténeteket. Ennek legszebb példája nem is a hatásos, de művészileg vitatható Z..., hanem Pontecorvo remekműve: Az algíri csata. Az eredményhez szükségeltetnek: világos elemzés, a filmeszközök dinamikája, ügyes dramaturgia és emberek, akikért izgulhatunk.

Mi az államérdek? El kell némítani, akár gyilkosság árán is, aki le akarja leplezni a francia kormány nagy pénzt hozó részvételét a piszkos fegyvereladási üzletekben, helyi háborúk szításában. E film érvényes bizonyítási eljárásának hitelét rontják a forgatókönyv naivságai éppúgy, mint az, hogy a dialógusok egytől egyig közhelyek. Holott éppen a látványos filmeszközök nélküli párbeszédes jelenetekre épül, egyébként jól szerkesztetten. A figurák mérlege a „rosszak” oldalára billen, mivel Jean Yanne és Michel Bouquet játéka természetes, míg a „jó” François Périer-é teátrális. A szereplők közös sorsa, hogy nem kaptak emberábrázolási feladatot.

Mi az Államérdek? A jó szándékú könnyfacsarás hol ügyesebb (Nem zörög a haraszt), hol ügyetlenebb (Mindenkinek a maga keresztje) kezű mesterének, André Cayatte-nak, a többinél szikárabb, igen szókimondó, igen sablonos filmje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7877