KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zöldövezet

Sajóhelyi Gábor

 

Radev professzor, az ökológus (és a filmben a humánum birtokosa) következetesen érvényre szeretné juttatni tudománya, azaz élete igazságát. Magányos farkasként, csak hóbortos ötletnek ítélik terveit: akadályozzák meg a természet ily mértékű pusztítását. Amikor rangot, korlátozott hatalmat kap, minden emberinek hitt kapcsolata kollégáival, „barátaival” a fonákjára fordul, s tragikusan igazi mivoltát mutatja. Megkezdődik Radev kettős küzdelme: harc a simulé-kony és fondorkodó karrieristákkal, az angolszász eleganciájú manipulátorokkal; a kölyökkutya csaholású (esetenként gazdájukba harapó) szemforgató, modern Tartuffe-ökkel. A másik fronton pedig: küzdelem önmagával, igazságával, vagy ha tetszik: „monomániájával”.

A gépezet törvényszerűen maga alá temeti Radevet. A főhős nem egy személy tragédiáját képviseli, a film tragikusan kelet-közép európai értelmiségi modellt ábrázol. Láthatjuk, hogy a szenvedélyes igazságkeresés eredményét legfeljebb az alkoholelvonók ápolói, vagy az öngyilkosjelölteket egykedvűen begyűjtő pályaőrök ismerhetik meg.

Sajnálatos, hogy a film ezt a kiváló témát túl hosszan tárgyalja: 130 percből legalább ötvenet elvesz a sablonos operettábrázolás, valamint a sok ismétlődő gesztus. Az intés viszont jogos: nemcsak a természet, hanem emberi kapcsolataink is szennyesek, s a sok kompromisszumkötés közben elfeledjük lassan, hogy egyáltalán volt valaha lelkiismeretünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8063