KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A barlang – The Descent

Wostry Ferenc

 

Az év legjobb horrorfilmjéről ezerötszáz karakternyi terjedelemben értekezni a teve a tű fokán való áthaladásához hasonló, meglehetős nehézségekkel tarkított feladat. Tiszta szerencse, hogy A barlang egyben egyszerű film is, történetét nem bonyolítja mindenféle felesleges mellékszál, tolakodó firlefranc: amit Neil Marshall elénk tár, az egyértelmű, brutális és félelmetes.

Hat gyönyörű, fiatal nő (eddig totális slasher-klisé a dolog), kifogyván az extrém sport-alternatívákból, az Appalache-hegység egyik zordon barlangrendszerét indul birtokába venni. Kegyetlen a kő: ahogy a végtelen sötétségben egyre mélyebbre jutnak, úgy szaporodnak a bajaik. A visszautat sziklaomlás zárja el, felszerelésük rohamos ütemben amortizálódik, pont mint nyugalmuk. Ráadásul úgy tűnik, mintha nem lennének egyedül odalenn...

Ugye mondtam, hogy szimpla a sztori? A barlang esetében nem a mi, hanem a hogyan számít, és ahogy Marshall ezt a történetet elénk tárja, arról a legnagyobb horroristák is példát vehetnek. Felidézni sem tudom, mikor sikerült egy rendezőnek így megrémítenie, a különböző suspense-stratégiákat ennyire jól alkalmaznia. A két alapvető mélyfélelmre, a haláltól és az izolációtól való iszonyodásunkra játszik rá pofátlan ügyességgel – Michele Soavi Dellamorte Dellamore-ja óta A barlang a legjobb európai horrorfilm.

Marshall ráadásul a kezét sem rest bemocskolni: aki utalásokkal operáló elegáns-viktoriánus rémisztgetésre számít és vágyik, az messze kerülje el ezt a filmet. Az utolsó fél órában szakad a hús, és ömlik az epe, amely az idegtépő, csúcsra járatott egyórás expozíció után szinte katarzisként hat. Ilyet is ritkán él meg az ember, mostanában, moziban.

Szóval, nem tudom eléggé dicsérni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8522