KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gaál István

A Prédikátor könyve

Jancsó Miklós

Gaál István emlékének.

 

A vágószobák az alagsorban voltak. Nem, nem pincében, alagsorban. Ha ablakot nyitottál, láttad a kertet. Alulnézetben, de láttad. Előttünk futó gyalogrózsák voltak. Meg valami zöld. Világoszöld, hosszú levelekkel. Kevés szélre is megmozdultak. Zizegtek. Mi lehetett a nevük?

Kora nyár volt. Nyitott ablaknál ültünk. Valami „fontosat” bütyköltünk Verával. Akkoriban minden nagyon-nagyon fontos volt.

Leguggolt. Benézett az ablakon. Mosolygott. Akkor láttam először. A híre már megelőzte. Hogy megjött az új óriás. Egy nem akárki. Pályát nyitott, valami sose látottat.

Mondom, mosolygott. Ugrás közben is mosolygott. Mosolyogva ugrott be az ablakon. Vera haját megsimogatta, nekem meg kezet adott. Kemény kézszorítás. És megöleltük egymást. Akkoriban ez még nem volt divat. Ötvenhat miatt gyanakodva nézte az ember a másikat.

A mi ölelésünk különös volt. Testvéri? Igen, testvéri. És azóta is, akárhányszor is, mindig is.

Forgatásokon meg-meg látogattuk egymást.

Állt egyszer a napraforgótáblában. A tányérok felé hajoltak. Könyv volt a kezében, olvasott. Félhangosan, csak magának. Intett a fejével, odamentem. Odaadta a könyvet, az ujjával megmutatott egy sort. Néztem. Aztán megemeltem a hangomat. „...semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: »Lám, ez új«, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak. Nem törődnek az emberek a régiekkel. De a későbbiekre se gondolnak majd azok, akik még később lesznek... Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés.”

Befejeztem. Messzire nézett, aztán felém fordult és megölelt. Azzal a mi ölelésünkkel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9245