KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Tullio Kezich (1928–2009)

Pintér Judit

 

Már tizenkét évesen olvasói leveleket küldött a Cinema folyóiratnak (lelkes soraitVittorio De Sica dedikált fotóval köszönte meg). 1946-tól a trieszti rádió, 1950-től pedig rangos szaklapok (Sipario, Cinema Nuovo), továbbá országos heti- és napilapok (Panorama, La Repubblica, Corriere della Sera) nagytekintélyű filmkritikusa volt. Kiváló Fellini-monográfiáját Brazíliától Kínáig milliók olvasták. A nemzetközi filmszakma – a Variety 2006-os minősítése szerint – a világ tíz legjelentősebb kritikusa között tartotta számon. Hazájában a sikeres regény-, forgatókönyv- és színműírót, de az Olasz Televízió egykori vezető munkatársát is gyászolják, aki 1969-től 1985-ig ugyanolyan fáradhatatlanul küzdött Ermanno Olmi vagy a Taviani-fivérek rétegfilmjei, mint a 27 milliós nézettségű Sandokan megvalósításáért, és hasonló elszántsággal akarta eljuttatni a nézőkhöz a trieszti Italo Svevo életművét, mint az orosz klasszikus írókat.

Tullio Kezich az Itáliában is nehezen kivívható intellektuális szabadság ritka képviselője volt. Talán szülővárosa, Trieszt hányatott történelme tanította meg arra, hogy az igazi értékek nem ideológiafüggőek, s hogy a művészetben nem egyetlen helyes út létezik. Ezért fűzhette életre szóló barátság, szoros munkakapcsolat egyidejűleg Fellinihez, Olmihoz, Sergio Leonéhoz és Francesco Rosihoz. Mindig személyes elfogultságait vállalva, ugyanakkor tudományos megalapozottsággal írt róluk, ahogy John Fordról, Marlon Brandóról vagy az amerikai westernfilmről is. Sokszor hangsúlyozta, hogy a legdrámaiabb helyzeteket is humorral, iróniával érdemes szemlélni – legyen az akár saját betegsége, amely épp 81. születésnapja előtt egy hónappal győzte le.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9968