KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/március
• Zsugán István: Történetek idézőjelben Beszélgetés Jancsó Miklóssal
• Létay Vera: Hegedűs Zoltán (1912–1989)
• Koltai Ágnes: Gazdag szegények Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Gulyás Gyula: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Gulyás János: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Hegyi Gyula: Akinek ennyi jó kevés Túsztörténet
• Schubert Gusztáv: „...ki vagy a mennyekben” A dokumentátor
• Bársony Éva: Videóklip-mese Ismeretlen ismerős
• Csepeli György: Európa közepe Beszélgetés Elek Judittal
• Dobai Péter: Szorongó apagyilkos Szubjektív reflexiók Bernardo Bertolucci filmjeiről
• N. N.: Bernardo Bertolucci
• Csala Károly: Satyajit Ray, az író
• Gazdag Gyula: Pelemele filmek Cukorbébi
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Akik még szeretik a mozit Torino

• Ardai Zoltán: Mohammad-Reza él Nantes
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Az ördögűző
• Fáber András: Testek csábítása
• Nóvé Béla: A 29-es vágány
• Gáti Péter: Álmok a távoli útról
• Torma Tamás: Viharos hétfő
• Nóvé Béla: X-program
• Tamás Amaryllis: Amerikai gyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Rumba
• Molnár Péter: Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa
• Zsenits Györgyi: Leó és Fred
KÖNYV
• Báron György: Golanra várva
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Gyászhír Prágából

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hatodik érzék

Vörös András Csaba

 

Bruce Willisnek elege lehetett már a skatulyaszerepekből, és minden bizonnyal nagyon meg akarta mutatni, milyen nagy színész is ő. Most pszichológusként tündököl, és ehhez az új feladathoz megfelelő eszközt is talál. A film elejétől a végéig (az eseményektől teljesen függetlenül) jelentőségteljesen néz le a vászonról. Mást nem is nagyon csinál. A nagy színésznek utánzói is vannak: ők alakítják a többi szerepet. így tehát a néző több mint másfél órán keresztül jó néhány, világfájdalmát jelentőségteljes tekintettel közlő figurával nézhet farkasszemet. No persze, a lélek mélységei megkövetelik az ilyesfajta hozzáállást. Főként, ha gyermekről van szó. A gyermeket Cole-nak hívják, hatéves, és rémálmok gyötrik. Látja a halottakat, fél tőlük, és nem beszél róluk senkinek. Csak Malcolm Crowe-nak, a pszichológusnak, aki túl van már egy haslövésen, amit az azóta felnőtt, nem túlságosan eredményesen kezelt páciensétől kapott ajándékba. Crowe eleinte nem hisz a srácnak. Csupa klisé jut az eszébe, mint például a válás okozta trauma vagy az apa hiánya. Aztán némi töprengés után rádöbben, hogy a lövöldözős fiú és Cole esete meglepően hasonlít egymásra. Többet már nem hibázhat, ezért rábeszéli a gyereket, hallgassa meg a hozzá látogató szellemeket. Így láthatunk néhány egészen jól sikerült maszkot, borzonghatunk kedvünkre, és hüledezhetünk a befejezésen. Ugyanis a történet jó nagyot csattan. Ennek oka valószínűleg a marketing-szempontokban keresendő. A fogás egyszerű, de zseniális: a végső poén ismeretében az egyszeri néző már másképpen tekint a cselekményre, így hát könnyen meglehet, hogy újból jegyet vált a filmre. Aki viszont nem túlzottan kíváncsi a nagy színész kopaszodó homlokára, próbálja meg jól emlékezetébe vésni az egyes jeleneteket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2816