KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/március
• Zsugán István: Történetek idézőjelben Beszélgetés Jancsó Miklóssal
• Létay Vera: Hegedűs Zoltán (1912–1989)
• Koltai Ágnes: Gazdag szegények Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Gulyás Gyula: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Gulyás János: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Hegyi Gyula: Akinek ennyi jó kevés Túsztörténet
• Schubert Gusztáv: „...ki vagy a mennyekben” A dokumentátor
• Bársony Éva: Videóklip-mese Ismeretlen ismerős
• Csepeli György: Európa közepe Beszélgetés Elek Judittal
• Dobai Péter: Szorongó apagyilkos Szubjektív reflexiók Bernardo Bertolucci filmjeiről
• N. N.: Bernardo Bertolucci
• Csala Károly: Satyajit Ray, az író
• Gazdag Gyula: Pelemele filmek Cukorbébi
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Akik még szeretik a mozit Torino

• Ardai Zoltán: Mohammad-Reza él Nantes
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Az ördögűző
• Fáber András: Testek csábítása
• Nóvé Béla: A 29-es vágány
• Gáti Péter: Álmok a távoli útról
• Torma Tamás: Viharos hétfő
• Nóvé Béla: X-program
• Tamás Amaryllis: Amerikai gyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Rumba
• Molnár Péter: Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa
• Zsenits Györgyi: Leó és Fred
KÖNYV
• Báron György: Golanra várva
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Gyászhír Prágából

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Egy másik évezred

Nyírő András

Ez is fesztivál: az ifjonc programozók nagy erőpróbája. Kóderek, grafikusok, zeneszerzők és menedzserek alkotta kis csapatok versenyeznek egymással.

 

Köd, szemerkél az eső, sötét van. A kocsiban valami dufta szól (dufta-dufta, így hívja a szaknyelv a techno zenét, árnyalattól függetlenül), nyilvánvaló, hogy eltévedtünk. Fognánk nyelvet, ha járna valaki ebben az átkozott éjszakában, de sehol egy lélek. Aztán valahogy mégis odakeveredünk: egy általános iskola a világ végén. Kikászálódunk az autóból, a kapuban egy százast kérnek a beugróért.

Aki csajozni akar, az nem idejár, mondja kísérőnk: és tényleg, amerre csak nézek, tizenéves fiúk, számítógépek és üres kólásüvegek. Oroszlánszag, elmosódó zsivaj, félhomály, legalább ötszázan lehetnek itt. A folyosókon, termekben asztalok, az asztalokon kibelezett, lecsupaszított számítógépek, mindenütt madzagok, drótok. A gyerekek csoportokba verődve merednek a képernyőre, itt-ott szexképeket nézegetnek, másutt doomoznak, de a többség programozni jött. A tornateremben zajlik a compó, a nagy verseny. Ez a scene, a kóderek, az ifjonc programozók nagy erőpróbája, találkozóhelye, fesztiválja. A kivetítőn videoklipek futnak, azaz mégsem klipek, mert számítógépen állítottak elő minden látványt, minden hangot, sehol egy videomagnó, csak számítógép, számítógép, számítógép. Kemény, hideg, fémes, sohasemvolt tárgyak forognak, pörögnek, úsznak a térben. Krómacél sötétkék háttérben, éles tükröződés, csillogó csíkok tekeregnek. Pörgős zene, itt is a dufta, feliratok villannak be, fénygolyók repülnek. Mintha csak a Nők városának híres jelenetét látnánk, megyünk előre a csatornában, uhh, hol is vagyunk? Aztán minimal art: egyesekből és nullákból építkezve mesél el egy szerelmi történetet, majd egy rajzfilmszerűség jön. A közönség tapsol a sötét teremben: egy nagy képet rángatnak jobbra-balra a vásznon, ez komoly programozási tudást igényel.

Itt minden a programozásról szól. A műveket kis csapatok állítják elő. A tagok: a kóder, ő írja a programot, a grafikus, a zeneszerző és a menedzser. Az utóbbi feladata a szervezés. A csapatok között éppúgy vannak nagy sztárok, mint az ötvenes-hatvanas években a kis beatzenekarok között, nevüket csak kellő áhítattal és tisztelettel lehet kiejteni. A compók, versenyek anyagát kiteszik az Internetre, CD-ROM-on terjesztik. Persze ember legyen a talpán, aki egy ilyen programot elindít: de már ez a küzdelem is a játék része.

Mert játékról van itt szó, versenyről, bizonyításról. Az egyik legérdekesebb kategória a 4 kilobájtos programok mezőnye. Ez olyan, mintha egysoros versekre írnánk ki irodalmi pályázatot. Itt nem elég a fantázia, a sok ötlet, ehhez fölényes technikai tudásra van szükség. És a gyerekek mindent tudnak, amit a számítógépről tudni lehet. Tisztában vannak ezzel a profik is: egymás hegyén-hátán állnak a szponzorok, világcégek vannak meghatódva, ha támogathatják a rendezvényt. A szervezők nem kérnek sokat, néhány hangkártyát, CD-ROM-olvasót, hogy tudják mivel díjazni a legjobb műveket.

Ez a közösség abban a lélektani állapotban van, amikor mindent magának csinál: maguk bérlik ki az iskolát egy hétvégére, maguk írják a programokat, a saját mércéjük szerint alakítják ki a vizuális világukat. Persze jól látszanak a források: a rajzfilmek, a horror- és sci-fi filmek látványelemei visszaköszönnek, de mégis itt az jelenik meg a vásznon, ami csak egy 16 éves fiú lelkében megtalálható. Talán valamikor majd kilépnek a nagy nyilvánosság elé, demóikat videón is közreadják, talán majd kommercializálódik a mozgalom, és húsz év múlva majd kiöregedett vén kóderként futnak egy második kört, a közönség meg majd nosztalgiázik, ki tudja, talán nem így alakul: az már egy másik évezred baja lesz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3606