KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/március
• Zsugán István: Történetek idézőjelben Beszélgetés Jancsó Miklóssal
• Létay Vera: Hegedűs Zoltán (1912–1989)
• Koltai Ágnes: Gazdag szegények Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
• Gulyás Gyula: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Gulyás János: Balladák filmje Részletek egy dokumentumfilmből
• Hegyi Gyula: Akinek ennyi jó kevés Túsztörténet
• Schubert Gusztáv: „...ki vagy a mennyekben” A dokumentátor
• Bársony Éva: Videóklip-mese Ismeretlen ismerős
• Csepeli György: Európa közepe Beszélgetés Elek Judittal
• Dobai Péter: Szorongó apagyilkos Szubjektív reflexiók Bernardo Bertolucci filmjeiről
• N. N.: Bernardo Bertolucci
• Csala Károly: Satyajit Ray, az író
• Gazdag Gyula: Pelemele filmek Cukorbébi
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Akik még szeretik a mozit Torino

• Ardai Zoltán: Mohammad-Reza él Nantes
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Az ördögűző
• Fáber András: Testek csábítása
• Nóvé Béla: A 29-es vágány
• Gáti Péter: Álmok a távoli útról
• Torma Tamás: Viharos hétfő
• Nóvé Béla: X-program
• Tamás Amaryllis: Amerikai gyilkosságok
• Gelencsér Gábor: Rumba
• Molnár Péter: Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa
• Zsenits Györgyi: Leó és Fred
KÖNYV
• Báron György: Golanra várva
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Gyászhír Prágából

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Születésnapra

Darvas Iván

 

Egy magyar művész, itt, Budapesten, megérte a hatvanadik életévét! Már ez a puszta tény is – micsoda sorozata a szerencsének!

Hisz lám! – nem akasztották fel, nem verték agyon, nem lett öngyilkos, nem kapott szívinfarktust, nem kapott rákot, nem lett alkoholista, nem került bolondokházába, nem disszidált! Itt van közöttünk, él, egészséges és dolgozik!

Tulajdonképpen ez már önmagában véve is ok kéne hogy legyen az ünnepléshez. Hát még, ha úgy hívják az illetőt, hogy Makk Károly Tanár úr! fgy hát érthető, hogy az egész szakma egyemberként ütemes tapsban tör ki!

Hisz ki az széles e hazában, aki ne volna Neki valamilyen formában elkötelezettje, hálás tanítványa, felfedezettje, patronáltja, (illetve amennyiben a gyengédebb nemhez tartozna, mindezeken felül még soha el nem múló szerelme is)? Senki.

Kivéve persze azokat, akik éppenséggel mégse tartoznak eme kategóriák valamelyikébe. De hisz épp azt ünnepeljük, hogy Makk Tanár úr minden ellenkező elváras ellenére is, gáncson, cselvetésen, kudarcokon (és ami még nehezebb), sikereken is túlemelkedve – lám! – túlélte hazai történelmünk eme felhőtlennek igazán nem mondható, utolsó 60 évét!

És annak ellenére, hogy jelen szerény soraim egy ilyen komoly szaklap hasábjain jelennek meg, engedtessék meg nekem, hogy ezúttal mégse művészi tevékenységét méltassam az ünnepeltnek (attól tartok, betegre is röhögné magát, ha éppen én tennék erre kísérletet), de még csak emberi jótulajdonságairól se essék itt most szó (attól tartok, farba is rúgna ezért), hanem egyszerűen hadd mondjak itt, most végre köszönetet néhány dologért, olyasmiért, amiért eddigi hányattatott életünk folyamán sohase adódott még alkalmam köszönetet mondani.

Először is hadd köszönjem meg Neki, hogy annakidején, régen, amikor élete első filmjét forgatta, vott bátorsága egy abszolút kezdőre bízni az abszolút főszerepet.

Továbbá köszönöm, hogy akkor, amikor volt olyan kollégám, aki mikor meglátott messziről, csak hogy ne kelljen köszönnie, inkább átment az utca túlsó oldalára, szóval, akkor, amikor nem volt se családom, se barátom, se munkám, se lakásom, egyszóval akkor, amikor kijöttem a börtönből, nos, akkor Makk Tanár úr felajánlotta nekem a lakását és odavett magához.

Továbbá köszönöm, hogy életem egy másik, ugyancsak végletes pillanatában, amikor hírét vette, hogy anyagi gondokkai küszködöm, felkeresett és szó nélkül ötvenezer forintot adott át nekem.

Tudom, hogy mindez magánügy, nem tartozik másra. Nekem szonban mégiscsak ez jut eszembe, ha arra gondolok, hogy hatvan éves lett a Karcsi.

Isten éltesse sokáig, adjon Neki jó egészséget, erőt, boldogságot, vidámságot!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5949