KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/április
FILMSZEMLE
• Konrád György: Ideje van a kimondásnak és ideje van a formálásnak Filmszemle-margináliák
• Szabó Miklós: Magyar Gulag-monográfia Recsk, 1950 – 1953. Egy titkos kényszermunkatábor története
• Szemadám György: „Nem csinálunk semmit, ami szellemes!” Beszélgetés Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmjeiből
• Ardai Zoltán: Élőt a holttal Az új földesúr
• Koltai Tamás: Love mese Piroska és a farkas
• Báron György: Fáktól az erdőt Vadon

• Papp Zsolt: Tilos tiltani Beszélgetés Daniel Cohn-Bendittel
• N. N.: 1968. eseménynaptárából
• Háy Gyula: Születtem 1900-ban Önéletrajzi részletek
• Dániel Ferenc: Világvégi próféciák Werner Herzog és a misztika
• Koltai Ágnes: A western Marx Károlya? Vol egyszer egy Amerika-mítosz
• N. N.: Sergio Leone filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nóvé Béla: Esőember
• Koltai Ágnes: Robinzonád avagy az én angol nagyapám
• Szilágyi G. Gábor: Csillagember
• Molnár Péter: A nyolc szamuráj legendája
• Faragó Zsuzsa: Krízis
• Tamás Amaryllis: Matador
• Nagy Zsolt: Éjszakai motorosok
• Nóvé Béla: K.O.-ra ítélve
KÖNYV
• Csala Károly: Lazán és szorosan Filmbarátok Kiskönyvtára
KRÓNIKA
• N. N.: Alapítvány: A Magyar Film Múltja és Jövője
• N. N.: Közlemény
• N. N.: Pályázat

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A másik én

Csillag Márton

The Brave One – amerikai, 2007. Rendezte: Neil Jordan. Írta: Roderick Taylor és Bruce Taylor. Kép: Phillipe Rousselot. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Jodie Foster (Erica), Terrence Howard (Mercer), Nicky Katt (Vitale), Mary Steenburgen (Carol). Gyártó: Village Roadshow / Redemption Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 119 perc.

 

A vietnami trauma a Taxisofőrben érett utcai erőszakká, a szeptember 11 utáni paranoia azonban mostanáig csak szomszéd terroristákra leső hazafiak és magányba menekülő gyászolók formájában jelent meg a tengerentúli vásznakon. Scorsese vérbarokk klasszikusa és Neil Jordan legfrissebb rendezése között nem az az egyetlen kapcsolódási pont, hogy mindkettőben Jodie Foster a női főszereplő, de ellentmondásos műfajisága is – míg azonban az egyiknek sikerül kitörnie a zsánerkeretekből, a másiknak nem: a történet végére feladja ígéretes lendületét, és bosszúfilmbe csomagolt amorális drámaként vérzik el.

Erica Bain (Foster) New York-i rádiós műsorvezető, a nagyvárosi élet krónikása, amolyan hullámglosszista. A „világ legnagyobb biztonságos városának” lüktetéséről mély, nyugodt hangon felolvasott tárcákban tudósít, egészen addig, amíg őt és vőlegényét a Central Parkban huligánok meg nem támadják, és módszeresen helyben nem hagyják. Felépülése után a szerelme halálát gyászoló Erica retteg abban a városban, melynek utcáin azelőtt mikrofonját vidáman lóbálva gyűjtötte a zajokat, fél a személytelen erőszak váratlan felbukkanásától, ezért illegális fegyvert vásárol, melyet először csak önvédelemből használ, később azonban olyan könnyelműen nyúl a ravaszhoz, mint kisdiák a leszállásjelzőhöz, ha elege van a zötykölődésből.

Jordant mindig izgatták az egy személyen belüli nemi ellentétek, és bár eddig csupán férfi testbe költözött nőkről értekezett (Síró játék, Reggeli a Plútón), most férfit farag Foster törékeny karakteréből, méghozzá a legkeményebbet: Erica keze nem remeg ölés után, sőt a félelemnek jelét sem mutatja, olyannyira, hogy riporteri minőségében kedélyes beszélgetéseket folytat Mercer nyomozóval, az utca, a bűnözők és a női lélek ismerőjével. Kettőjük között idővel cinkos barátság alakul ki, s bár végig a levegőben van, hogy a férfi bármikor rákattinthatja a bilincset Erica csuklójára, a sok valószerűtlenül elvarrt bűnügy és suspense-szál már a befejezés előtt a tétnélküliség érzetét kelti a nézőben. A klasszikus bosszúfilm szabályai szerint megszépülő nő helyett egy torz személyiséget kapunk A másik éntől, egy sértett nőt, aki kénytelen örökre megosztani porhüvelyét egy rideg férfival.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9179