KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Somló Tamás (1929-1993)

Jancsó Miklós

... láttatok már ködöt?... na, nem azt, nem olyant, amiben elveszel tapogatózol, orrodig se látsz, lámpád falba ütközik s a vizek fölött vakon búgnak a hajódudák... nem a kétségbeesés ködét mondom... és nem is az elsőt, a BERESIT-ét, sem nem arról beszélek... én a fényeset, a ragyogót... tüll takarja a várost, csak a kupolák aranyát látod s egy-egy ablakot, csak azok világítanak, a macskakövek megcsillannak a lábad alatt és messzeviszik lépteid zaját... tudod, hogy élsz, de nem hiszed... áttetsző minden... repülni szeretnél... repülsz is, ellebegsz... ISTEN LELKE... utazol a PIROS LÉGGÖMBÖN, alattad a meghajszolt szarvas... felnéz rád, te intesz, lejjebb szállsz, mutatod a titkos ösvényt... felemeli hatalmas koronáját, eltűnik a MEOTISZ mocsaraiban... a HALLALI kürtje elhallgat.... te felsóhajtasz, megvan a napi jótetted, valakinek visszaadtad az életet... s nézed, ahogy ott áll messze a ködben... A NAPOT S A HOLDAT SZARVA KÖZÖTT HOZVÁN...

... elmondta, elhallgatott, szemüvegét megtörölte... a koránjött nedves hideg megpárásította... ledobtuk kabátjainkat, hozták a forralt bort, Béla cigány halkan húzta... „Lement a nap maga járásán”... a kocsma faliórájából kilépett a kakukk... néma maradt... a mutatók megálltak... megnyúlt a pillanat... ISTEN LELKE LEBEGETT A MÉLYSÉG FÖLÖTT...

...halkan beszélt... ilyet kéne csinálni egyszer... ilyen filmet... eltolta magától a poharat, kinézett az ablakon... karhossznyira fehér fal állt, azt verte az eső... felállt, a kocsma lámpája odavetítette...

HA PUSZTA FALAT LATOK, MEGJELENIK AZ ÁRNYÉKA, LASSAN JÖN, KÖVET, AZTÁN MEGÁLL.

 

*

 

Romos fal Hirosimában, rajta a bombától odakent ember körvonala.

 

 

S. T. emlékének

JANCSÓ MIKLÓS


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1032