KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Haláli fegyver

Sneé Péter

Tréfás, torzító utánzatot – miként a paródia meghatározása követelné – csupán teljes és ép dolgokról készíthetünk, melyek eléggé tartalmasak ahhoz, hogy legyen mit kifordítanunk belőlük. Az önmagukban fogyatékos, és lényegük szerint hiányos teremtményei ezen világnak inkább szánalmat keltenek, semmint jó mulatságot ígérjenek. Hálás kifigurázni az üresfejű pöffeszkedőt például, hiszen az többet mutatna magáról, mint ami valójában, leleplezése felszabadító hatású tehát, de mit álcázunk le az ostobaságával hivalkodó esetében?

Karikírozni a thrillert mint szerencsétlen műfajt persze kegyes jó szándékra vall: megmutatnánk, mennyire panelekből épült az egész, s közelebbről szemügyre véve milyen groteszkek egyes elemei, lett légyenek bármelyik elhíresült iskoladarabjukból kiemeltek is az Elemi ösztöntől a Tini nindzsa teknőcökön át a bárányok hallgatásáig, egyetlen bibéje e törekvésnek az, hogy merőben fölösleges. Aki hisz a tűzharcban lekaszabolt gengszterek kádáverhegye fölött nyugodtan átlépő zsaru rezzenéstelen, hideg tekintetének, az ettől sem lesz okosabb, legföljebb bosszankodik majd, amikor az ígéretes tócsáról kiderül, hogy nem felszakadt erekből, hanem mindössze egy szétlőtt ketchuposüvegből csöpög alá. Aki pedig agyának leradírozása végett bámulja a mozivásznat, annak úgyis mindegy, egyedül az a fontos néki, hogy mozogjon a kép, és végre ne azon kelljen gondolkodnia kényszeresen, másnap milyen munkát talál.

Mindketten szaporán, nagy kortyokban nyelik a közhelyekből pancsolt koktélt, és csak kevéssé elemeznék, melyik ízkomponens honnét való. Különösebben nem is volna mit analizálniuk, hiszen a pultnál beérték közönséges csereberével: az édes helyébe keserűt, a savanyúéba sósat löttyintettek, az eredmény gyanúsan emlékeztet az eredetire – blődli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1104