KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A tenger dala

Kránicz Bence

Song of the Sea – dán-belga-ír, 2014. Rendezte: Tomm Moore. Írta: William Collins. Zene: Bruno Coulais. Gyártó: Cartoon Salon / Digital Graphics. Forgalmazó: Szabolcs Cinema Kft. Szinkronizált. 93 perc.

Előző filmjéhez, a magyar animátorok munkáját is dicsérő Kells titkához hasonlóan a kortárs rajzfilm fontos alkotójaként jegyzett Tomm Moore ismét az ír-kelta mondavilág és mesekincs örökségéből merít. Ám míg első rendezése szorosabban kötődött a szigetország történelméhez, addig A tenger dalában egyszerre kap nagyobb teret az álomszerű, olykor szürreális fantáziavilág és a családi traumákkal súlyosbított, hétköznapi rögvaló. A két külön univerzum között azonban magától értetődőnek bizonyul az átjárás, köszönhetően az egységes és markáns vizualitásnak, valamint a tragédia árnyékát és az újrakezdés lehetőségét is magában hordozó történet édesbús hangvételének.

Bent és húgát, a hatéves kora ellenére némának mutatkozó Saoirse-t egyedül neveli jóravaló, de megkeseredett apjuk, miután az édesanya a kislány születésekor meghalt – örökül hagyott mágikus tárgyai és a családi legendák viszont arról árulkodnak, hogy a kecses és melegszívű Bronagh túlvilága közelebb van a gyerekekhez, mint gondolnák. A világos, tiszta foltokkal és egyszerű vonásokkal megrajzolt emberalakok mögött ezernyi kacskaringós, végtelenbe vesző vonal szövi át a gazdagon kidolgozott háttereket, utalva a valós érzelmi konfliktusokra megoldást nyújtó mesebirodalom jelenlétére. De A tenger dalát nemcsak a terápiás animációk finom mívű darabjaként szemlélhetjük, történetében a régmúlt ködébe vesző, sokak által elfelejtett mítoszok érvénye a CGI-trendekkel szembehelyezett hagyományos rajzfilm értékeire hívja fel a figyelmet. Sőt, a kővé változtatott tündérlények gyönyörű metaforájába ágyazott központi tanulság is kortól függetlenül megszívlelendő: a lélek fájdalmaira a bezárkózás és a magányos gyötrődés csupán ideig-óráig jelenthet gyógyírt, a múlt elengedéséhez igenis szükség van a közös feldolgozás folyamatára – arra a küzdelmes feladatra, ami Moore filmjét nézve máris könnyebbnek tűnik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12150