KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Ég és jég között

Jankovics Márton

La glace et le ciel – francia, 2015. Rendezte és írta: Luc Jacquet. Kép: Stéphane Martin. Zene: Cyrille Aufort. Gyártó: Wild Touch / Eskwad / Pathé. Forgalmazó: Vertigo Média. Feliratos. 89 perc.

 

Az Ég és jég között tökéletes példája annak, hogy kell egy nagyon fontos témát és egy fantasztikus életutat üres heroizmusba és túlzott stilizációba fojtani. A klímaváltozás kétségtelenül korunk egyik központi problémája, a 83 éves Claude Lorius pedig a kérdéskör kulcsfontosságú kutatójának számít. Az ő hihetetlen pályafutását mutatja be alaposan Luc Jaquet dokumentumfilmje: archív felvételeken követhetjük végig, hogyan indult az egyetemista Lorius élete első sarkköri expedíciójára az 50-es években, miként élte túl az ádáz körülményeket, majd szeretett bele a jeges kontinensbe és fejlesztette ki azt a különleges eljárást, amellyel napra pontosan képes megmondani, hány fok volt több százezer évvel ezelőtt. Ezt követően vált a francia kutató a klímaváltozás elleni küzdelem egyik korai szószólójává, az Antarktisz jégpáncélja után tévéstúdiókban is megküzdve a tudományos igazságért.

A film fő gyengesége, hogy nem elégszik meg az erős történettel. Jaquet ezúttal sem képes az erős alapanyagra bízni magát, így lépten-nyomon dagályos zenével és patetikus narrációval támogatja meg a Lorius kalandjait megörökítő Super 8-as felvételeket. Ráadásul hozzácsap még egy jelenkori szálat is, ahol az öreg kutató heroikus pózokban mereng az emberiség sorsáról a kietlen sarkköri tájakon, ezzel nemcsak véglegesen modorossá téve a filmet, de unalmasan bölcs szuperhőssé stilizálva izgalmas életet élő főhősét. Persze Jaquet korábban is mintha arra hajlott volna, hogy a dokumentumfilmek Zack Snydere legyen. Már az Oscar-díjas Pingvinek vándorlásában sem tudott a téma és a gyönyörű természetképek önerejére hagyatkozni, azóta pedig csak tovább fokozta a stilizációt célzatos természetfilmjeiben. A Volt egyszer egy erdő-ben az őserdők kipusztításának veszélyeire, ezúttal a globális felmelegedés beláthatatlan következményeire figyelmeztet, de mindkét esetben jobban épít az érzelmek felkorbácsolására, mint a probléma megértésére.        


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12563