KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A számat figyeld

Harmat György

 

Egy lány szuperközeliben hallókészüléket tesz a fülébe: a film első képe exponálja a témát. Carla (egy cég fiatal előadója) készülék nélkül nem hall, szájról viszont kitűnően olvas. Így azt is megtudja, amit elhallgatnak előle: kollégái ki nem állhatják, csúnyának tartják. Pedig nem lenne az, ha nem járna-kelne leszegett fejjel, ha a magányosság, a kielégítetlenség, az állandó gyanakvás nem torzítaná keserű fintorba arcát. (Emmanuelle Devos mesterien formálja meg Carlát, César-díjat kapott érte.)

A lány asszisztenst vesz maga mellé: Pault, aki frissen szabadult a börtönből, rablásért ült. Izgalmas, ellentmondásos kapcsolat veszi kezdetét. Nem tudni, melyikük a kiszolgáltatottabb: a világéletében partnert nélkülöző, egy férfi figyelmére vágyó Carla, vagy újdonsült beosztottja, akinek ő ad munkát, ő szerez szállást. Mindkettejüket a másik köti a „normális világhoz”.

Miután a lány felhasználta Paul tolvajlási szakértelmét (saját igazságtalan hivatali mellőzöttségét orvosolandó), ahogy az várható volt, immár a fiún a sor, hogy hasznát vegye Carla különleges képességének. A szájról olvasás kiváló eszköznek bizonyul a rablók megrablására. Sajnálkozni kezdenénk, hogy bizony véres krimibe fordul az érzékeny lélektani dráma, ám a stílus változatlansága figyelemre int: talán nem az alkotók gondolkodnak sztereotípiákban, hanem mi. A bűnügy fordulatai ugyanabban a „folyamatos töredezettségben” (sok elsötétüléssel és kivilágosodással) tárulnak elénk, mint korábban a jellemábrázolás finom nüanszai. Ez szöget üt a fejünkbe: talán így hiteles. Talán kellett a kaland, főként pedig a pénz közvetítése ahhoz, hogy hőseink egymásra találjanak. Hogy áldássá váljék az átok.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2245