KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Maffia!

Békés Pál

 

Ha igaz a mostanában ritkán emlegetett német filozófus (nevezzük csak óvatosan a Nyugati tér korábbi névadójának) megállapítása, mely szerint az emberiség nevetve lép túl saját múltján, akkor a gondolat hatványozottan igaz a mozivilágban, hiszen a western pillanatok alatt teremtette meg a western-paródiát, a krimi a krimi-paródiát és így tovább a végtelenségig – ez esetben a maffiafilm paródiáig.

Jim Abrahams, a néhol Monty Python beütéssel dúsított humorú író-rendező, akinek számára a hollywoodi filmklisék saját műfaj-paródiáinak kimeríthetetlen kincsesbányái, s aki már az Airplane!-nel, a Nagyon különleges ügyosztállyal és A nagy durranással is bizonyította, hogy nincs az a vérfagylaló hülyeség, ami idegen volna tőle, ezúttal elemében volt. A filmklasszikussá érett Keresztapa óta a hollywoodi mitológiához tartozó maffia-sablonok kiváló alapanyagnak bizonyultak.

A film szüzséje (ha ugyan van neki) igen egyszerű: amikor a hanyatló hatalmú és elméjű Vincenzo Cortino átadja a keresztapai státust fiának, a hozzá méltóan enyhén degenerált Anthonynak, elszabadul a pokol, s a rendező is alig képes mederbe terelni a leszámolások folyományaként a vászonra ömlő paradicsomlevet.

A Maffia! humorát csak az képes élvezni, aki többé-kevésbé tisztában van a viszonyítási pontokkal, más szóval ismeri a Keresztapát vagy néhány más, erre a mintára készült filmet. Ennek híján helyzete reménytelen. Aki azonban jártas az alapanyagban, jól fog szórakozni a sistergő poénokon, még ha a Maffia! tipikusan azon filmek közé tartozik is, melyek a moziból kilépve szinte nyomtalanul tűnnek el az emlékezetből.

A Jim Abrahams-féle abszurdba hajló geg-humornak lehetnek hívei és ellenfelei, egyvalami azonban biztos: az író-rendező teljesítménye előtt meg kell hajolni. Ritkán kerül a vászonra száz percnél is hosszabb favicc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3871