KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Majd meglátjuk, ha megérjük

Loránd Gábor

De kár, hogy ez a film csak az utolsó 10–15 percben válik igazán érdekessé! Mire belejönnénk, ki is írják, hogy „vége”. Pedig a történet ígéretes: fiatal, kezdő mérnök egy nagy tervezőintézet főnökének lányával esik szerelembe, – és így előkelő állásba. De balszerencséjére egyenes jellemű: nem tudja elviselni az apósjelölt cégénél tenyésző korrupciót. „Kipakol” – s vége a jó partinak. A lány vele marad (plusz gyermek), de mivel lakáshoz és albérlethez egyaránt lehetetlen jutni, történetük az utcán végződik. Senki nem fogadja be őket (a menhelyeken telt ház), így egy rozoga ágyon, teherautóplatón vágnak neki – az életnek.

Akut társadalmi problémát boncolgatnak az alkotók, mégsem tudják művészi értelemben megrendítővé-átélhetővé tenni. A cselekmény minden hihetősége ellenére sablonosán gördül. Hiányzik belőle valami „íz, csíny”, valami szabálytalan és egyéni, legyen az akár tragikus, netán abszurd-szimbolikus. Erre csak a végén talál rá igazán frappáns ötlettel a rendezőpáros: a kilakoltatott fiatalok letelepszenek vaságyukra, – a zágrábi főtér kellős közepén. Mintegy széttárt karral: ez elsősorban nem rajtunk múlik, emberek. A szellemes záró képsorok jobb előzményeket érdemeltek volna.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7218