KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pisztrángok

Bende Monika

 

Az 1978-as Nyugat-Berlini Filmfesztivál Aranymedve díját nyerte el García Sánchez társadalmi parabolája. A Franco halálát követő spanyolországi változásokról, az osztálytagozódások felbomlásáról, szabadságról szól a Buñuelt idéző, meglehetősen hátborzongató történet. (Meglehet, a mi mai kisrealista filmjeink is egymás utánérzéseinek tűnhetnek más országokból nézve, s i buñueli látásmódnak is nem kevés őse van az inkvizíció létrejötte óta visszafelé mind a spanyol költészetben, mind a festészetben. Elég, ha a Celestina groteszk világát, vagy Goya vízióit idézzük. S ezt a közös látásmódot egyetlen nagy, hosszantartó probléma, a spanyol társadalom elmaradottsága határozza meg, nem a formák másolása.) A spanyol középosztály merev elzárkózását,  tájékozatlanságát a változások közepette jól példázza a horgászklub ünnepélyes vacsorája. A protokoll zavartalanságát kívülről tüntetők, belülről a sztrájkoló szakácsok veszélyeztetik, s civódnak maguk a klubtagok is. Mire a kintieket szétzavarják, a bentiekkel időlegesen megegyeznek, a feltálalandó pisztrángok már éktelenül bűzlenek. A marakodó, unatkozó horgászok nekilátnak az öngyilkos vacsorának, mert ez az ő haluk, az ő klubtársuk fogta, össze kell tartaniuk. Vakok és makacsul elutasítják azt a tényt, hogy osztályuk felbomlóban van, a változástól való félelmük legyűri halálfélelmüket is. Közben az eddig alárendelt, engedelmes szakácsok öntudatra ébrednek. Hogyan élnek majd jogaikkal, azt az elkövetkező évek döntik el, csakúgy mint azt. hogy García Sanchez, Saura és a többiek a sokasodó problémák során mennyire tudják függetleníteni magukat a „szent szörnyetegtől”, Buñueltől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7734