KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az igazság fogságában

Kolozsi László

 

Annak, aki Atom Egoyan-filmet akar nézni, nem ajánlom Az igazság fogságábant, mert majdnem annyi köze van a Kárbecslőhöz – ehhez a megrázó remekműhöz, amelynek minden másodperce olyan súlyos, mint egy brokátfüggöny –, mint az Ászja Klacsinanának a Tango és Cash-hez (mindkettőt Andrej Koncsalovszkij rendezte). Persze nem akarok igazságtalan lenni, és a helyzet nem ennyire súlyos. Az igazság fogságában legnagyobb problémája, hogy nem igazi Egoyan-film: legfeljebb csak néhány perce emlékeztet a kanadai rendező korábbi munkáira: életrajzi film egy kis titokkal fűszerezve. A titok persze csípős, mint a dijoni mustár. Az ötvenes évek Amerikájának két tévés sztárját, Lanny és Vince Morrist  a – legutóbbi szerepei után – már zsigerből ellenszenves Kevin Bacon és az íróként is ismert Colin Firth alakítja: Lanny – ahogy maga mondja – a rock & roll, Vince a class (a klasszikus stílusban öltözködő és beszélő úriember). Lanny és Vince a kor Jay Lenója, vicceik blődek, szégyellnivalón üresek.

Az ízléstelenség artistái egyik pillanatról a másikra tűnnek el az amerikai tévékből. Karen O’Connor, az ambiciózus riporternő évek múlva nekiindul megfejteni, hogy miért. Az elhibázott narráció – nem csak azt nem lehet tudni ki miért szólal meg, azt is csak találgatni lehet, ki beszél éppen – nem fel, hanem összerázza a nézőt. A minotaurus, amihez el kell jutni a film meglehetősen beláthatatlan labirintusában, persze az, hogy Karen mennyire érintett a testvérpár ügyében. Az út erotikus jeleneteken keresztül vezet (lévén, hogy e film erotikus thriller akarna lenni): mintha a sok vonzó, meztelen női testtel és a merész leszbikus jelenettel kérne elnézést Egoyan a gyengécske forgatókönyvért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8491