KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/június
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Stílus kerestetik Kiküldött munkatársunk beszámolója

• N. N.: „Hagyd beszélni a Kutruczot!” Részletek Ember Judit 1985-ös dokumentumfilmjéből
• Máriássy Judit: Mitől hal meg a filmrendező? Befejezetlenül maradt visszaemlékezés Máriássy Félixre
• Zalán Vince: A kamerás ember Beszélgetés Koltai Lajossal
• Kovács András Bálint: A Törvény csele Jim Jarmuschról
• György Péter: Az új Éden és Pokol Ó-Hollywood
• N. N.: Életünk legszebb évei
• Vasadi Péter: Mr. Thorn, az Antikrisztus Az Ómen-trilógia ürügyén
• Ágh Attila: A fény messze van Véletlen
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Élők és holtak városa Kairó
• Bikácsy Gergely: García Márquez magyar szavai Huelva
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
• Broczky Beáta: ...evilágból...
• Ében Viktor: Az utolsó jelenet
• Székely Gabriella: Rémült rohanás
• Fáber András: Godzilla Mechagodzilla ellen
• Koltai Ágnes: Miért?
• Ardai Zoltán: Tiszt, rózsával
• Bikácsy Gergely: A kém, aki szeretett engem
• Tamás Amaryllis: Figyelem
• Zalán Vince: Egyik viseli a másik terhét
• Schubert Gusztáv: K2 – Film a prostituáltakról (Az éjszakai lányok)
KRÓNIKA
• N. N.: Tarkovszkij-kollokvium
• N. N.: Osztrák filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carandiru

Pápai Zsolt

 

1992 októberében a közelmúlt legnagyobb börtönlázadása tört ki a Sao Pauló-i Carandiru fogházban, ahol a pacifikálás során több mint száz fegyvertelen rabot mészároltak le a külső erőkkel is megtámogatott rendfenntartók. A véres akcióról az 1989 és 2002 között a Carandiruban börtönorvosként dolgozó Drauzio Varella írt könyvet, amelynek alapján Hector Babenco készített filmet. A méretes vargabetűkkel tarkított karriert befutó Babenco a cinema novo forrásvidékéről indult a hetvenes években, majd huszáros váltással az Egyesült Államokba települt, és ott (t)rendhagyó produkciók (A Pókasszony csókja; Gyomok között) sorát forgatta, ám idővel a szuverén alkotókat Hollywoodban megmérgező csömörérzés őt sem kerülhette el. Visszatért hát Brazíliába: a Carandiru legfrissebb pályaszakaszának második nagyjátékfilmje.

A Carandiruban dokumentarista és álomgyári tapasztalatait is kamatoztatta. A két és fél órás gigaprojekt játékidejének első háromnegyedében realisztikus tónusú betétekben mutatja be a börtön életviszonyait, illetve – flashbackek segítségével – néhány reprezentáns lakóját, és noha az egyes figurák múltjának esetenkénti túl részletező feltárása üresjáratokat is eredményez, markáns karakterek és jellegzetes sorsok rajzolódnak ki előttünk. A film felépítéséből is kitetszik, hogy Babenco számára nem a kőkemény akcióthrillerekbe kívánkozó vulkánerejű felkelés eseményeinek ismertetése a fontos elsősorban, hanem egy fenemód kusza viszonyokkal teli mikroközösség jellemzése. Modellt épít tehát a rendező, a börtön kisvilágát az egész brazil társadalom tablójaként igyekszik megjeleníteni. A flashbackek azt sugallják, hogy a falakon kívül éppúgy a lelki és egzisztenciális nyomorúság szülte ököljog uralkodik, mint a börtönön belül, a két univerzum tehát nem válik el élesen egymástól. Ezt az analógiát mélyíti, hogy a külvilág belsői alig különböznek a börtönben rögzített jelenetektől, lényegében mélybarna és ónsötét árnyalatok színezik mindkét miliőt.

Amennyire erőteljes a hol gyomorszorító szcénákat, hol pedig lírai epizódokat is elősoroló expozíció, annyira meggyőzőek a lázadást lefestő pillanatok, a tömegjelenetek levezénylésekor a direktor kiválóan adaptálja a hollywoodi mozitól tanult hatáseszközöket. A végeredmény sokkoló: a javarészt jól dokumentált információk felhasználásával készült Carandiru apokaliptikus vízió, rémlátomás a jelenről. Igazi katasztrófafilm, de nem műfaji, hanem szó szerinti  értelemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1805