KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/június
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Stílus kerestetik Kiküldött munkatársunk beszámolója

• N. N.: „Hagyd beszélni a Kutruczot!” Részletek Ember Judit 1985-ös dokumentumfilmjéből
• Máriássy Judit: Mitől hal meg a filmrendező? Befejezetlenül maradt visszaemlékezés Máriássy Félixre
• Zalán Vince: A kamerás ember Beszélgetés Koltai Lajossal
• Kovács András Bálint: A Törvény csele Jim Jarmuschról
• György Péter: Az új Éden és Pokol Ó-Hollywood
• N. N.: Életünk legszebb évei
• Vasadi Péter: Mr. Thorn, az Antikrisztus Az Ómen-trilógia ürügyén
• Ágh Attila: A fény messze van Véletlen
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Élők és holtak városa Kairó
• Bikácsy Gergely: García Márquez magyar szavai Huelva
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája
• Broczky Beáta: ...evilágból...
• Ében Viktor: Az utolsó jelenet
• Székely Gabriella: Rémült rohanás
• Fáber András: Godzilla Mechagodzilla ellen
• Koltai Ágnes: Miért?
• Ardai Zoltán: Tiszt, rózsával
• Bikácsy Gergely: A kém, aki szeretett engem
• Tamás Amaryllis: Figyelem
• Zalán Vince: Egyik viseli a másik terhét
• Schubert Gusztáv: K2 – Film a prostituáltakról (Az éjszakai lányok)
KRÓNIKA
• N. N.: Tarkovszkij-kollokvium
• N. N.: Osztrák filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Számokba fojtva

Koltai Ágnes

 

Meghalni egy Dufy-képben vagy egy Velazquez-csendéletben émelyítőén szép – ha a halál önkéntes. De ha meghívták: taszítóan ocsmány. A lágy színek, a meleg mélybarnák, a viharos hullámok a festményen megnyugtatóan távoliak és csendesek, ám a filmvásznon borzongatóan közeliek és érdesek. A hideg és a meleg, a finom pasztell és a sprőd sötét – ez Peter Greenaway világa. A szélsőségek nyughatatlan otthona.

Greenaway, aki oly bőkezűen emeli be a festészetet filmjeibe – hálás anyag kezében Vermeer, Hooch, Hals, a holland csendéletek –, mintha felszabadítaná több száz esztendő képekben elmondott, rejtett erőszakát. Greenaway nem úgy festői rendező, mint könnyű látványra áhítozó társai, akik idézetként használják Dürert vagy Dufyt. Greenaway a látens vágyat, agresszivitást, a moccanatlan érzelmeket fejti ki a festményekből, miközben – szinte minden filmjében – ugyanazt a történetet meséli: a kultúra, vagyis mindaz a lé-ha hívság, amit az emberiség kultúrának tekint, évszázadok óta ugyanazt a szörnyűséges kört rója. Rohad minden; szépen vagy rútan, egyre megy, s vele rohadunk mi is, oktondi emberek. Férfiak és nők, potrohosak és szép mosolyúak, szelídek és erőszakosak, tépik egymást. Játékból és kéjből, hogy megédesítsék a romlás végóráit.

Ebben a lefojtott, képekkel bezárt világban egyszerre fennkölten és közönségesen ostobán elmélkednek, fecsegnek az élet nagyreményű és kisszerűén csacska dolgairól, a halhatatlansággal kacérkodó hősök. Olykor hátborzongatóan kegyetlenül ölnek a szavakkal. Őrjöngve, ahogy a zúgó tenger nyeli el fuldokló áldozatait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4096