KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/július
• Ardai Zoltán: A földi űrben John Cassavetes
• N. N.: John Cassavetes rendezései
• Mitta Alekszandr: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Lugossy László: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Bihari Mihály: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Jancsó Miklós: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Szilágyi Ákos: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Vicsek Ferenc: Előhívás Beszélgetések az 1956. őszi filmforgatásokról
• Schubert Gusztáv: A tetthely Kie¶lowski filmjeiről
• N. N.: Krzysztof Kie¶lowski
• Báron György: Két novella Az ismeretlen század kedete
• Koltai Ágnes: Kép – Fénykép – Filmkép Paulo Rocháról
• N. N.: Paulo Rocha
• Bíró Yvette: Az irónia az igazi szabadság! Az új elbeszelés
• Bikácsy Gergely: Truffaut-levelek
• Reményi József Tamás: Kisebbségben a film Oberhausen
• Bikácsy Gergely: Nadir pasa köszörűje Isztambul
• Nemeskürty István: A filmre vitt regény Ködös utakon
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Cservonyec
• Kovács András Bálint: Vörös zsaru
• Létay Vera: Piszkos tánc
• Fáber András: A negyedik hatalom
• Székely Gabriella: Minden a Paradicsom bűne
• Lajta Gábor: Cserébe az életért
• Koltai Ágnes: Vérbeli hajsza
• Schubert Gusztáv: A földesúr
• Tamás Amaryllis: Másnap reggel
VIDEÓ
• Sneé Péter: „Alternatív” értetlenkedés
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Miklós, István, Zoltán és a többiek
KRÓNIKA
• Fáber András: Sergio Leone halálára

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Ezo TV

Soós Péter: Géniusz, az alkimista

Pécsi misztérium

Kolozsi László

Az MTV misztikus krimisorozata nem annyira az okkultizmust, mint inkább Pécs városát népszerűsíti.

Bár a rejtélyes-misztikus történet középpontjában itt is egy titkos társaság áll, a Géniusz nem a magyar Da Vinci-kód, egy helyütt ironikusan még maga a filmbeli kemény zsaru, ifj. Brunner is (Stohl András a Tűzvonalban főhőseként mutatott jó formáját hozza) elhatárolódik: „nem Tom Hanks vagyok a magyar Da Vinci-kódban”. Nem is aktualizált Pendragon legenda, habár hősei az ezoterikus tanok megszállottjai. A Géniusz inkább A Nemzet aranyára emlékeztet, melynek legfőbb célja alighanem az lehetett, hogy a csetelő ifjúság legalább e műből szerezzen információkat az amerikai nemzet kialakulásáról, arról hogy mi fán terem, a Függetlenségi Nyilatkozat. A Géniusz tehát e műhöz hasonlóan igyekszik játszva tanítani. Legelsősorban is ismereteket adni Pécsről. Mit tudhatunk meg tehát e városról? Kevesebbet, mint A Nemzet aranyából az USA alapító atyáiról. Ez könnyen megbocsátható, hiszen az információkat Fonyódi Tibor forgatókönyvíró aránylag izgalmas sorozatba csomagolta. De az már nehezebben nézhető el, hogy a Géniusz nem egyszer félrevezet, félretájékoztat. És nem is olyan ügyesen, hanem sokkal átlátszóbban, mint A Da Vinci-kód. Más kérdés: kedvet csinál-e a háromrészes mini-széria ahhoz, hogy fogjuk magunkat és leutazzunk Pécsre? Vajda Péter és Markert Károly olyan szépre fényképezte a várost, Pécs oly vonzónak tűnik fel a filmben – amiből még azt is megtudjuk, rengeteg panzió várja a betérőket –, hogy válaszunk egyértelmű igen.

A Géniusz egy színházi próbával indít. Késmárki, a helyi egyetem történész professzora szakértőként vesz részt egy szabadkőműves beavatást megjelenítő epizódnál. A beavatást egy nő végzi. Késmárki meg is jegyzi, hogy ez így nem járja, de a rendező túllép a fontos megjegyzésen. A zsinórpadláson közben egy idősebb úr, Brunner értekezik a titokzatos, halhatatlan Géniuszról egy fejét kapucnival fedő sötét alakkal, aki azonmód le is löki őt, ezzel beindítván a nyomozásba és lövöldözésbe torkolló eseményeket.

A Da Vinci-kód azért áll biztos lábakon, és alapozhattak rá sikerkönyveket még a Da Vinci-szakértők is, mert nem nehéz elhinni azt, hogy az alapjául szolgáló monda – Krisztusnak van élő leszármazottja – esetleg igaz lehet. Az viszont merőben érdektelen és kreálmánynak hat, hogy volt egy Késmárki vagy Mercurius nevű kalandor, aki valójában Saint Germain halhatatlansággal megvert grófja, és ma is birtokolja a halhatatlanság elixírjét. A Géniusz írói tudnak ezt-azt az okkultizmusról, de egy érdekes koncepcióhoz tulajdonképpen nagyon keveset. Alkimisták és szabadkőművesek összeboronálása egyszerű hablaty, a neves magyarok közül legfeljebb Batthyány Boldizsárt lehet gyanúba keverni, de ő XVI. században élt, a szabadkőművesség gyökerei pedig XVIII. századiak. Fonyódi forgatókönyvének hibáit hosszasan lehetne sorolni. Miért kell Brunnernek egyáltalán meghalnia, miért sok éve nem látott léha fiának üzen egy kóddal az öreg, Juli, a történészlány miért nem kérdezi meg Késmárkit, ha 1945-ben volt ifjú, miért ilyen fickós ma is? Folytathatnánk, a misztikus krimiben rengeteg a hézag, az esetlegesség. Arról nem is beszélve, hogy nem az ólom volt az aranycsinálás alapja, hanem a higany (a Mercurius Philosophorum, a „Bölcsek higanya” nem is a kémiai értelemben vett higany), az sem világos, tulajdonképpen mi köti össze Késmárkit a szabadkőműves Zsolnayakkal. Az hogy vegyész volt, és a porcelánhoz kevert eozinban is van elixír? Nem egyértelmű.

Kerekebb lenne a történet és hihetőbb, ha arra derülne fény, hogy az alkímia nem más, mint az önnemesítés gyakorlása, akárcsak a szabadkőműves szertartások. De a sablonos karakterek, az ál- és szájhősök csatájában szó sem lehet jellemfejlődésről.

A Tűzvonalban sorozaton edződött rendező, Soós Péter szerencsére jól adagolja az újabb és újabb információkat, lehet és érdemes szorítani Juliért (Tenki Réka természetes és egyszerű játéka üdítő) és Késmárkiért (Alföldi Róbert sejtelmesen visszafogott). A titok, ki is a Géniusz, fogva tartja a nézőt. Bár az elixír keresése merőben esztelen és értelmetlen (miért keresi Juli is, amikor Késmárki azzal gyógyította?), számos jól koreografált akciójelenetben kerülnek szorult helyzetbe az utána nyomozók. A Géniusz kriminek elég jó, A Pendragon legenda utánérzésének kevés. Ahhoz a humora is túl blőd. És nincs benne nyoma sem az efféle művekhez elengedhetetlen öniróniának.

GÉNIUSZ, AZ ALKIMISTA – magyar, 2010. Rendezte: Soós Péter. Írta: Fonyódi Tibor. Kép: Vajda Péter. Zene:Barabás Béla és Szemenyei János. Szereplők: Alföldi Róbert, Erdélyi Tímea, Feke Pál, László Zsolt Stohl András, Tenki Réka. Producer: Pusztai András és Rosta Mária. Gyártó: MTV. 3x50 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 44-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10199