KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/július
• Ardai Zoltán: A földi űrben John Cassavetes
• N. N.: John Cassavetes rendezései
• Mitta Alekszandr: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Lugossy László: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Bihari Mihály: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Jancsó Miklós: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Szilágyi Ákos: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Vicsek Ferenc: Előhívás Beszélgetések az 1956. őszi filmforgatásokról
• Schubert Gusztáv: A tetthely Kie¶lowski filmjeiről
• N. N.: Krzysztof Kie¶lowski
• Báron György: Két novella Az ismeretlen század kedete
• Koltai Ágnes: Kép – Fénykép – Filmkép Paulo Rocháról
• N. N.: Paulo Rocha
• Bíró Yvette: Az irónia az igazi szabadság! Az új elbeszelés
• Bikácsy Gergely: Truffaut-levelek
• Reményi József Tamás: Kisebbségben a film Oberhausen
• Bikácsy Gergely: Nadir pasa köszörűje Isztambul
• Nemeskürty István: A filmre vitt regény Ködös utakon
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Cservonyec
• Kovács András Bálint: Vörös zsaru
• Létay Vera: Piszkos tánc
• Fáber András: A negyedik hatalom
• Székely Gabriella: Minden a Paradicsom bűne
• Lajta Gábor: Cserébe az életért
• Koltai Ágnes: Vérbeli hajsza
• Schubert Gusztáv: A földesúr
• Tamás Amaryllis: Másnap reggel
VIDEÓ
• Sneé Péter: „Alternatív” értetlenkedés
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Miklós, István, Zoltán és a többiek
KRÓNIKA
• Fáber András: Sergio Leone halálára

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Szemben a többséggel

The Walking Dead

Huber Zoltán

Darabont apokalipszisében ösztön és civilizáció csap össze.

A zombi az élettelen testtel szembeni, elemi viszolygásunkat személyesíti meg, egy hordányi csoszogó élőhalott azonban már az arctalan, fékevesztett tömeg potenciális pusztításáról mesél, melyet kizárólag a civilizáció törvényei tarthatnak kordában. A The Walking Dead sikerének titka, hogy a tökéletesen adagolt fordulatok, az okos zsánerjátékok segítségével az egyéni és a többségi érdekek súrlódásairól, a lélek és az ösztön ősi harcáról mesél. Frank Darabont sorozatának sötét disztópiájában a hősök olyan erkölcsi dilemmákkal kénytelenek szembenézni, melyek a mai (amerikai) tévénézőt is erősen foglalkoztatják.

Darabont életművében a sajátos belső szabályok szerint működő, rideg és kíméletlen mikrovilág visszatérő kulcsmotívum, legyen az börtön (A remény rabjai), siralomház (Halálsoron) vagy földönkívüliek által megszállt kisváros (A köd). A rendező a hősöket rendre embertelen, reménytelennek tűnő szituációkba kényszeríti, majd egyetlen lehetséges kiútként az egymásra utaltság felismerését, az emberség megőrzését kínálja. A kultikus képregényen alapuló The Walking Dead hasonló alaptézisekből indul ki, elsősorban mégis A köd nyomvonalán halad, az ott vázolt jellemeket és konfliktusokat variálja. Az apokaliptikus események során véletlenül összeverődött, rendkívül vegyes társaság belső viszonyrendszere ezúttal is meghatározó a dramaturgia szempontjából, miközben a sorozat-forma lehetőséget ad az emberi természet és a közösségi létforma komplexebb vizsgálatára.

A sorozat a zombi-zsáner szinte minden fontosabb szituációját, szabályát és interpretációját megpendíti. A 28 nappal később markáns helyszíneitől a Holtak hajnala plázájáig számos hommage kerül az egyes epizódokba, a filmtípust gyakorta jellemző ironikus, morbid humornak azonban nyoma sincs. A húsra éhes, lélektelen halottak valóban félelmetesek, az atmoszféra pedig kísérteties, sötét tónusú. Az alkotók bátran nyúlnak más műfajokhoz is, a katasztrófa- és fertőzésfilmektől az ostrom- és rural-horrorokon át egészen a westernig számtalan alkotóelemmel gazdagítják a történetet. A sorozat mégsem esik szét, hisz változatos motívumokat egységes, zöldes-szürkés képi világ fogja össze, mely leginkább Az út puritán látványát idézi.

Darabont a korábbi sikerszériák leckéit, többek között a 24, a Breaking Bad és különösen a Lost narratív megoldásait építi tovább. A komor, fenyegető hangulat, az izgalom és a dráma igazi súlyát mégsem a hatásos dramaturgia, hanem a felszín alatt kibomló, igen súlyos kérdések adják. A The Walking Dead maroknyi csapata egy kiégett, hanyatló világ kihívásaival szembesül, melyen keresztül a demokrácia ellentmondásai éppúgy terítékre kerülnek, mint az eutanázia, vagy a lelkiismereti szabadság problémái. A túlélés érdekében a hősöknek szüntelenül felül kell vizsgálniuk a korábbi hitüket, ideológiájukat, míg a jó cél érdekében hozott kemény döntés, a csoportért vállalt egyéni áldozat problémája az angolszász morálfilozófia dilemmáit visszhangozza.

Darabont csapata a haszonelvűségtől a következmény-etikákig szinte minden ismert érvrendszert bírál, amikor a remény halványulását a lelkiismeret, az ősi emberi morál és a józan ítélőképesség fokozatos elvesztésével köti össze. A sorozat azonban nemcsak ilyen elvont, metaforikus síkon utal az USA lappangó ideológiai válságára: az eddig utolsó, harmadik évadban egyenesen a „jóléti elzárkózás” túlkapásaira, a terror fenyegetésére adott diktatórikus válaszokra, a liberális modell szűkülő lehetőségeire építi a konfliktusokat. Ezek után különösen izgalmas kérdés, vajon hogyan folytatják az alkotók a történetet. Ebbe a szabadon alakítható írói térbe annyi és olyan új szereplőt, helyszínt és konfliktust teremthetnek, amennyit csak akarnak – de amíg a látványos megoldásokat ilyen erős alapokra helyezik, a sorozat kilátásai rendkívül ígéretesek.

 

The Walking Dead – amerikai tévésorozat, 2010. Rendezte és írta: Frank Darabont. Kép:David Tattersall. Zene: Bear McCreary. Szereplők:Andrew Lincoln (Rick Grimes), Sarah Wayne Callies (Lori Grimes), Jon Bernthal (Shane Walsh), Laurie Holden (Andrea). Gyártó: AMC.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11515