KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/július
• Ardai Zoltán: A földi űrben John Cassavetes
• N. N.: John Cassavetes rendezései
• Mitta Alekszandr: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Lugossy László: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Bihari Mihály: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Jancsó Miklós: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Szilágyi Ákos: Az állami testvériség után Moszkvai eszmecsere
• Vicsek Ferenc: Előhívás Beszélgetések az 1956. őszi filmforgatásokról
• Schubert Gusztáv: A tetthely Kie¶lowski filmjeiről
• N. N.: Krzysztof Kie¶lowski
• Báron György: Két novella Az ismeretlen század kedete
• Koltai Ágnes: Kép – Fénykép – Filmkép Paulo Rocháról
• N. N.: Paulo Rocha
• Bíró Yvette: Az irónia az igazi szabadság! Az új elbeszelés
• Bikácsy Gergely: Truffaut-levelek
• Reményi József Tamás: Kisebbségben a film Oberhausen
• Bikácsy Gergely: Nadir pasa köszörűje Isztambul
• Nemeskürty István: A filmre vitt regény Ködös utakon
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: Cservonyec
• Kovács András Bálint: Vörös zsaru
• Létay Vera: Piszkos tánc
• Fáber András: A negyedik hatalom
• Székely Gabriella: Minden a Paradicsom bűne
• Lajta Gábor: Cserébe az életért
• Koltai Ágnes: Vérbeli hajsza
• Schubert Gusztáv: A földesúr
• Tamás Amaryllis: Másnap reggel
VIDEÓ
• Sneé Péter: „Alternatív” értetlenkedés
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Miklós, István, Zoltán és a többiek
KRÓNIKA
• Fáber András: Sergio Leone halálára

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Haverok harca

Soós Tamás Dénes

Tag – amerikai, 2018. Rendezte: Jeff Tomsic. Írta: Russell Adams cikke alapján Mark Steilen és Rob McKittrick. Kép: Larry Blanford. Zene: Germaine Franco. Szereplők: Ed Helms (Hoagie), Lil Rel Howery (Reggie), Jon Hamm (Bob), Isla Fisher (Anna), Jeremy Renner (Jerry). Gyártó: Broken Road Productions / New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 100 perc.

 

Ismét az élet, na meg egy jelentős amerikai újság (a Wall Street Journal) cikke szolgáltatta az ihletet az új hollywoodi vígjátéknak, amelyben egy csapat felnőtt úgy próbálja megőrizni a gyerekkori barátságát, hogy minden évben egy hónapon keresztül fogócskáznak. Negyven felett, családdal, kiskutyával és tisztes kispolgári állással még ez a pofonegyszerű játék is nehezített pálya, hiszen a baráti kör tagjai különböző városokban élnek – és nehezített azért is, mert egyik haverjukat, Jerry-t 30 év alatt sem sikerült még soha, senkinek elkapnia.

Az eddig jobbára ismeretlen tévés humorszaki, Jeff Tomsic ebből a történetből akár egy korszakváltó komédiát is kihozhatott volna, ami végleg nyaralni küldi az infantilis gyerekember Seth Rogen-féle kiadását, aki a Z-generáció hőseként a füvezős semmittevéssel igyekezett kitolni a felnőtté válás határát, hogy az Éjszakai játékkal együtt a harmincpluszos korosztály számára is átélhetővé tegye a gyermeki lélek megőrzésének kihívását. De Tomsicnak nem volt ilyen ambíciója, se a barátságról a közhelyeken túlmutató mondanivalója. Hagyja, hogy a feldobott – és igencsak izgalmas – kérdések a barátokat egymástól eltávolító, túlzásba vitt versenyszellemről, vagy a társaságot szétszabdaló hierarchiáról csak úgy lógjanak a levegőben, mert azzal múlatja a kissé túlnyújtott, 100 perces játékidőt, hogy minél több zsáner akciótípusát karikírozza a dzsungelhorrortól a háztáji thrillerig, amikor az utolérhetetlen Jerry-t kvázi szuperhősnek teszi meg, és olyan lassított felvételeken, elkenődő arcokkal és akrobatikus mutatványokkal vezeti le a kergetőzéseket, mint Guy Ritchie a Sherlock Holmesban. Kétségkívül szórakoztató nézni, ahogy a Haverok harca frappáns stílusgyakorlatként visszavezeti az akciófilmet ősforrásához, az abszurdba tolt burleszkhez, de szomorú közben azt látni, hogy az eredeti történetben rejlő életörömöt és a barátság ünneplését csak szerencsesütis szlogenekben, és nem érdekfeszítő emberi viszonyokban élhetjük át.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13779