KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Haláli fegyver

Sneé Péter

Tréfás, torzító utánzatot – miként a paródia meghatározása követelné – csupán teljes és ép dolgokról készíthetünk, melyek eléggé tartalmasak ahhoz, hogy legyen mit kifordítanunk belőlük. Az önmagukban fogyatékos, és lényegük szerint hiányos teremtményei ezen világnak inkább szánalmat keltenek, semmint jó mulatságot ígérjenek. Hálás kifigurázni az üresfejű pöffeszkedőt például, hiszen az többet mutatna magáról, mint ami valójában, leleplezése felszabadító hatású tehát, de mit álcázunk le az ostobaságával hivalkodó esetében?

Karikírozni a thrillert mint szerencsétlen műfajt persze kegyes jó szándékra vall: megmutatnánk, mennyire panelekből épült az egész, s közelebbről szemügyre véve milyen groteszkek egyes elemei, lett légyenek bármelyik elhíresült iskoladarabjukból kiemeltek is az Elemi ösztöntől a Tini nindzsa teknőcökön át a bárányok hallgatásáig, egyetlen bibéje e törekvésnek az, hogy merőben fölösleges. Aki hisz a tűzharcban lekaszabolt gengszterek kádáverhegye fölött nyugodtan átlépő zsaru rezzenéstelen, hideg tekintetének, az ettől sem lesz okosabb, legföljebb bosszankodik majd, amikor az ígéretes tócsáról kiderül, hogy nem felszakadt erekből, hanem mindössze egy szétlőtt ketchuposüvegből csöpög alá. Aki pedig agyának leradírozása végett bámulja a mozivásznat, annak úgyis mindegy, egyedül az a fontos néki, hogy mozogjon a kép, és végre ne azon kelljen gondolkodnia kényszeresen, másnap milyen munkát talál.

Mindketten szaporán, nagy kortyokban nyelik a közhelyekből pancsolt koktélt, és csak kevéssé elemeznék, melyik ízkomponens honnét való. Különösebben nem is volna mit analizálniuk, hiszen a pultnál beérték közönséges csereberével: az édes helyébe keserűt, a savanyúéba sósat löttyintettek, az eredmény gyanúsan emlékeztet az eredetire – blődli.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1104