KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az elnök különgépe

Csordás Lajos

 

Ha létezik amerikai álom, akkor léteznie kell amerikai rémálomnak is. Ez utóbbi kategóriába sorolom Az elnök különgépe című filmet. Mert ugyan mi lehet rémesebb egy amerikai ember számára annál, hogy feltámad a vörös fenevad és elrabolja az elnököt a Boeingjével együtt? De ne legyenek illúzióink: odaát a rémálom is happy enddel végződik.

Csodálatos, ahogy az amerikaiak felidézik magukban régi ellenségüket, a vörös bestiát, hogy újfent jól kitaposhassák a belét. Mi azonban, akik negyven évig éltünk a jól ismert rém karmai közt, nevetünk ezeken a zagyva álmokon. Nem értjük, miként lehet, hogy kazahsztáni ultranacionalisták küzdjenek a nagy Oroszországért, és amikor a filmben néhány percre úgy tűnik, hogy a terroristák javára dől el a küzdelem – sikerül ugyanis elérniük, hogy kiengedjék a börtönből vezérüket, Radeket (Jürgen Prochnow) –, nem értjük, vajon miért az Internacionálét (!) éneklik, ők az ultranacionalisták.

Érdekes viszont az elnök megformálása, melybe átsugárzott némi Clinton-allúzió. Nem Harrison Ford miatt, ő túl nehézkes ahhoz, hogy eljátsszon egy Clinton-szerű figurát, de az elnöki család kísértetiesen emlékeztet a Clinton-famíliára. Az államügyek irányítását magához ragadó, határozott alelnöknőben (Glenn Close) sem nehéz felismerni a jelenlegi amerikai külügyminiszter-asszonyt, Madeleine Albright-ot.

Az elnök különgépe tulajdonképpen három korábbi filmtípust ötvöz, az airport filmet, a president filmet és a mindig aktuális ellenségképpel rendelkező ügynökfilmet. Kiemelkedő alakítások nincsenek, a legizgalmasabb talán Gary Oldman, a terrorista vezér szerepében. A német származású rendező, Wolfgang Petersen keze munkája pedig felismerhetetlen, ezt a filmet akárki rendezhette volna. Úgy tűnik, Petersen végérvényesen beleszürkült az amerikai átlagba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1674