KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Japán hullámok

N. N.

A japán filmművészet az 50-es évek idején bekövetkezett nemzetközi áttörése óta az európai nagyközönség számára egyet jelentett a nyugodt, csendes erő és melankólikus belenyugvás filmalkotásaival: a Mizoguchi, Ozu, Naruse vagy Kaneto Shindo remekműveivel fémjelzett világképből csupán a „legnyugatibb japán”, Kurosawa Akira szenvedélyesen individualista életműve lógott ki. Az elmúlt évtizedben azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a külvilág sokáig csupán a tájfun szemét ismerte – az azt körülvevő őserők tombolásából kevés látszott a Lemenő Nap országaiból nézve. Kitano Takeshi sikerkarrierje óta megújult nemzetközi érdeklődés fordul Japán felé, ám ez már nem a shomen-gekik társadalmi és erkölcsi problémái fölött meditáló Japán. A haldokló stúdióóriások felett, amelyeknél egykor a legnagyobbak dolgoztak, mára átlépnek a video- és digitál-nemzedék zabolátlan tehetségei, miközben reneszánszukat élik az ezredvégi filmdivatokat évtizedekkel megelőző kismesterek, az újra aktív Imamurától, Oshimától, a nemrég elhunyt Fukasaku Kinjin keresztül, a jakuzafilmek kultuszrendezőjeként ismert Suzuki Seijunig. A kudarcot valló stúdiórendszer, ami a 90-es években már képtelen volt kitermelni saját utánpótlásvonalát, megnyitotta az utat a független film előtt, táplálkozzon az az egyszemélyes dokumentarizmusból, az olcsó szériafilmekből vagy akár a szoftpornó-iparból: soha nem látott generációváltás zajlik, egyre sebesebben és nagyobb zajjal, Japánban.

Isten hozott minket a vihar kapujában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 30. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2200