KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hírek szerelmesei

Barna György

Az eredeti cím a televíziós adásrendezők által használt sztenderd jelzés: a hírbeolvasó már az egész képernyőt telepakolta fogaival (halálhírrel nem fejezünk be hírműsort), előkép lekapcsol, végefőcím beúszik. Az amerikai televíziózás története a képernyősztárok születésének, kihalásának, esetleges bukásának fejezeteiből áll. A hírt, a sztorit az azt hitelesítő arc adja el. „Te magad vagy a sztori” – árulja el a sokmindent megélt szerkesztőprofi, Warren Justice (Robert Redford) az új arcnak, a Miami Tv Station riporteri állását némi, valamint csupán konzumnői tapasztalattal megpályázó Sally Atwaternek (Michelle Pfeiffer). A mindenben egymásratalálás rágógumija még a szokottnál is gyorsabban ízét veszti. „Jól áll neki még a ránc is Robert” és „Nemhátrál Sally” boldog ölelkezésének képei a sztorigyártó és a sztori viszonyának erotikus eredetét már a film első harmadában leleplezik (alapötlet). A maradék egy óra a Redford- és/vagy Pfeiffer-rajongóké. Búcsúk és találkozások, kemény riporteri helyzetek, mester és tanítványa közhelye, valamint a közös munkában magára, ugyanakkor újra egymásra találó két ember szerelmi története. A hír valóságtartalmát illetően csak enyhe elbíbelődésig jutó film kínos igyekezettel – merthogy mindjárt lejár az idő és még nem csináltunk semmit, gyerekek – rántja elő az álomgyári bűvészkalap agyongyötört fogását az óriáscsillaggá válás előtti utolsó nagy próbatételt. Sally munka közben bennragad egy lázadás sújtotta börtönben és szociális érzékenységű élőben tudósít a helyszínről. Kimondja a kimondhatatlant: rossz egy ilyen börtönben... Sikerorgia. Warren a kapuban várja, nagy ölelés, mennek. Mendegélnek, mígnem a férfi drámai halálára nem találnak. Banális ötlettől vezérelt banális golyó mázol mártírepizódot a film végére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=345