KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mambru elment a háborúba

Bikácsy Gergely

 

Többször is vége lett a spanyol polgárháborúnak. Először 1939-ben, aztán akkor (51-ben), amikor elszéledt az utolsó, még hegyekben bujkáló ellenállócsoport, aztán a 66-os nagy amnesztia után, amikor huszonöt éve rejtekhelyen vegetáló bujkálok másztak ki a napfényre. És legeslegutoljára vége lett 1975 novemberében, Franco halálakor. Fernando Fernán-Gómez filmje ekkor játszódik. A polgárháború önálló és nagy fejezet a spanyol filmtörténetben is, azzal a sajátos, bár talán törvényszerű fejleménnyel, hogy egyre több vígjáték, szatíra és tragikomédia születik e tárgykörben. (A fordulatot jelentő tömegsikerű filmet, Berlanga Harci tehén című komédiáját sajnos nem láthattuk idehaza). Fernán-Gómez, a spanyol film első számú színésze, rutinos színpadi és filmrendező: szatirikus tragikomédia az ő munkája is. A köztársasági hadsereg egykori tábori karmestere hiába bújik elő ’75 novemberében pince-rejtekéből. Családja ugyan először lelkesen ünnepelte, de arra a hírre, hogy most már a köztársaságiak, a „vörösök” hadiözvegyei is jogosultak a nyugdíjra, visszakényszerítik a pincébe. Fönt gazdagodnak, nézik a színes tévét, lent az éltes karmesterharcos önmagával beszélget, s csak egy fiú-unokája érti meg; vele végül szökésre határozzák el magukat. De a család felkutatja a felesleges nagypapát, aki a film utolsó kockáin egykori harci dobját verve menekül a halálba.

Mint Fernán-Gómez legtöbb filmje, ez is az a fajta alkotás, mely anekdotikus jellege miatt a történeten kívül nemigen tartogat más meglepetést. Humora, szelleme hol mulattató, hol kevésbé az, hol meglepő, hol lapos. A vén köztársasági zenészt maga Fernán-Gómez játssza: komikusán esendő, ijesztően taszító is tud lenni, érdekesebb színész, mint rendező.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/01 58-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4683