KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/augusztus
• Fáber András: Alkony neonfényben Davis Cone hiperrealista mozifestményei
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Világunk, Elvis képmása alatt Cannes

• Bikácsy Gergely: Sólymok és csigák Hingsmith filmen
• N. N.: Patricia Hingsmith regényei filmen
• Hirsch Tibor: A 007-es történetei Détente-barométer a moziban
• Bikácsy Gergely: A bennszülöttek Hat bagatell
• Székely Gabriella: Gyerekbetegségek gyógyíthatatlan szövődményei Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Mészáros Márta: Ázsiai udvarok Útinapló
• Lukács György: Két Lukács György-levél Guido Aristarcóhoz
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az ideiglenes parlament A Napzártáról
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A rátóti legényanya
• Báron György: A hal neve: Wanda
• Kovács András Bálint: A hekus
• Szemadám György: Tanmesék a szexről
• Fáber András: A légy
• Koltai Ágnes: Disznó szerencse
• Tamás Amaryllis: Moonwalker
KÖNYV
• Kelecsényi László: Luís Buñuel: Utolsó leheletem
KRÓNIKA
• N. N.: Szőts István szeminárium Esztergomban
• N. N.: Francia filmhét
• N. N.: Filmsorozatok
• N. N.: Reklám...

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pat Garrett és Billy, a Kölyök

Koltai Ágnes

Most, amikor elkészülte után majd másfél évtizeddel nálunk is bemutatják Sam Peckinpah nevezetes westernjét, elképedhetünk a műfaj alakváltozásán. Nem is akárki, hanem az amerikai western Messiása okozza a meglepetést.

Egy évtizeddel ezelőtt ájult lelkesedéssel beszéltek Peckinpah-ról, a műfaj megújítójaként emlegették, az eddig sosem látott iróniát, tobzódó erőszakot emelték ki filmjeiből. A kritikusok ki tudja hányadszor temették már el a westernt, amikor megjelent Sam Peckinpah, aki nem csupán a vérében hordozta a cowboy-életet (egy hamisítatlan vadnyugati ranchon nőtt fel), hanem kellő műveltséggel és szakmai ismerettel is rendelkezett (dráma szakon végzett, színpadi rendezőként és színészként dolgozott, majd a televíziónál kötött ki) ahhoz, hogy valami újat hozzon a mozgókép mesebirodalmába. Valójában persze semmi forradalmi újítás nem fűződik nevéhez; egyszerűen csak egy kicsit másképpen meséli el történeteit. A vad bandában például meghökkentően agresszívek, már-már csak az ölés öröméért gyilkolnak hősei. Peckinpah itt a cowboy önérzetéből, igazságából űz csúfot, kiforgat egy mítoszt, míg a Pat Garrett és Billy, a Kölyökben a western határait mossa el. Ez a – valós történetre épülő – rabló-pandúr játék Peckinpah kamerája előtt a fiatalság és az öregség drámai ellentétévé válik. Pat Garrett, az egykori zsivány beáll seriffnek, neki kell elfogni cimboráját, kölyök Billyt. Nincs menekvés, a kellemetlen feladatot el kell végezni, az érzelmeket, a csavargás szabadságát Pat eladta néhány rongyos dollárért. Kölyök Billy, aki már életében legenda volt (állítólag tizenkét éves korától bujkált a törvény morózus őrei elől), a filmben hájasodó, nők után koslató vagány, azon a végzetes éjjelen, amikor Garrett orvul lepuffantja, boldogan enged egy csábos hölgy hívásának. Billy a női kacérság áldozata lett – legalábbis Peckinpah elképzelése szerint, s talán igaza van a rendezőnek: egy ilyen westernhős csak így végezhette. Billy, a Kölyök egyetlen hatásos fegyvert ismer: feminin mosolyát. Nem csoda, ha a Vadnyugat kemény fickói habozás nélkül lelövik.

Kölyök Billyről már a Vadnyugat legendáját őrző nagypapák sem tudtak pontosat, életéről és haláláról számtalan történetet szőttek, de egyik sem volt ennyire enervált. A tizenéves gyilkos ránk maradt képét látva inkább a véres történeteknek hihetünk. A nőies finomságot hagyjuk meg Kris Kristoffersonnak és Peckinpah-nak, az ő Billyjük olyan ártatlan és szeretnivaló, hogy nem is értjük: miért keveredett e rút és véres világba, ahol hátulról lövik le az embereket, légyen az barát vagy ellenség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/08 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5218