KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pénz beszél

Csejdy András

 

Promiszkuus, akcelerált kora-kamaszkorom volt, nyaltunk nyelvet a Széchenyi melegvizes medencéjében, rongyosra lapoztuk az ágyneműtartóból kicsent osztrák szexmagazinokat és már ötödikben üvegeztünk a hábéken, amelyeket senki nem volt hajlandó születésnapi zsúrnak tekinteni. Ezeken a nagymamák-felügyelte bulikon a leghallgatottabb kazetta mindig Barry White volt, a Gazsi külkeres faterja hozta az eredetit, tőle vette át az osztály. Mikor tavalyelőtt revival lett az öblös torkú énekesből, hullámokban kerített hatalmába a nosztalgia, szagok, ízek és érzetek képződtek a torkomban, izzadt a tenyerem, visszavágytam. A pénz beszél első képsorában egy helyes fekete fickó torka szakadtából vonyítja Barryvel együtt egyik slágere refrénjét, hömpölyög a soksávos Los Angeles-i forgalom, hétágra süt a nap, puhán siklik a merdzsókabrió – mézesmadzag amerikánából – és akkor hirtelen szeretnél ott lenni, bújnál a bőrébe, kapaszkodnál te a volánba. De aztán rögvest kisül, hogy az élet alkalmi császára csupán próbakörre vihette el a kocsicsodát a műhelyből, ahol dolgozik, ült is már, meg fog is még, mert piti kis stiklikből tartja fenn magát, fergeteges a dumája, jelentősek a tartozásai, és hiába tud bármikor jegyet szerezni a focistadion díszpáholyába, ha egyszerre egy rabomobilban köt ki, összebilincselve egy mindenre elszánt francia gyémántcsempésszel. Hogy hogyan szövődik össze Franklin Hatchett sorsa egy középszerűnél harmatosabb tévériporterével, miként lesz félreértésből a fekete-fehér tandem az Államok legkeresettebb bűnelkövető párja, milyen véletlen- és rendeltetésszerű fordulatokon hajszolja végig őket forgatókönyvíró-társával a bizonyítottan profi Joel Coen, elképzelhetjük, ha láttunk már pehelysúlyú, hollywoodi vígjátékot. Hogy ez a verihepiendinges tucatkomédia mégis nyugodt szívvel ajánlható, az Tucker művészúr érdeme, akiről már Az ötödik elem showmanjockey-ja után sejteni lehetett: egy-két Beverley Hills-i bulvárt bármikor ráver az ügyeletes fekete komikussztár Eddie Murphyre. A pénz beszél, ugatnak a kutyák, halad a karaván, Barry White-ot meg az isten tartsa meg jóegészségben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1731