KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Vincente Minelli: Találkozz velem St. Louisban

Missouri, kolorlokál

Pápai Zsolt

Minelli musicalje trendteremtő, de mára elavult klasszikus.

 

Miként más művészetek históriájában, úgy a mozgókép történetében is jó néhány alkotást találni, amelynél hatásérték és önérték élesen elválik egymástól, amely ugyan új utakat nyitott a fejlődésben, de nem állta ki az idő próbáját. Vincente Minnelli Találkozz velem St. Louisban című munkáját a musicaltörténet jeles darabjaként ünnepelték már elkészültekor, és a film hamar bekerült a kánonba (sokak szerint ma is ott helye), azonban mostanra mintha csöppet megkopott volna a fénye. Mai szemmel a St. Louis remek részletmegoldásokban gazdag, halmozottan művi világábrázolása miatt egészében mégis avítt filmnek tetszik.

Persze nem volna szerencsés egy klasszikus musicaltől lételméleti kérdések felvetését várni, ám Minnelli hivalkodó konfliktuskerülése manapság még a sztenderd hollywoodi ábrázolásmódhoz szokott nézőt is megviseli. A sztori vékonyka, voltaképp nincs is. 1903-at írunk, a díszlet az amerikai közép-nyugat. A tisztes, középosztálybeli Smith família (apuka, anyuka, négy lány és egy fiúgyerek, nagypapa, valamint a nagyiszerepet vállaló házvezetőnő) nyugalmas hétköznapjait csak ritkán bolygatja meg, hogy a két eladósorban lévő nagylány élete szűk horizontján feltűnik egy-egy férjjelölt. Végtelenül egyszerű ez a világ, itt a legnagyobb bonyodalmak abból származnak, ha idejekorán bezár a szabó vagy ha a szokásosnál hamarabb készül el az ebéd.

Az 1944-ben, tehát az amerikaiak számára leggyilkosabb háborús évben készült film tétje Vincente Minnelli rendező számára egy konfliktusok nélküli mézeskalács-világ megteremtése volt. A direktor mindent ennek a célnak rendelt alá, hogy mennyire, az a film ecsetkezelésén látszik leginkább (ezt is taglalja a hatszereplős audiokommentár, amely Liza Minnelli bevezetője és egy tartalmas werk mellett a DVD extrái között szerepel). A Találkozz velem St. Louisban azért is fontos állomás a musical történetében, mert a rendező a fodros-bodros miliő megalkotásakor radikálisan szakított a korábbi Technicolor-filmekben bevetett megoldásokkal, és olyan hangsúlyos szerepet szánt művében a színdramaturgiának, mint a műfaj történetében addig soha senki. A történet azért is annyira sovány, hogy ne vonja el a figyelmet a valóban pazar színhatásokról; a St. Louis egyik nóvuma, hogy a francia impresszionisták iránt köztudottan rajongó rendező nem csupán a mese kitüntetett pillanataiban, a dalbetétek alatt szánt fontos szerepet a szikrázó, elsősorban ibolyakékkel, zölddel, sárgával és rózsaszínnel megfestett képeknek, hanem igyekezett a teljes filmet, annak minden kockáját hiperlátványossá hangolni. Ez sikerült is neki, bár természetesen a dalbetétek – kivált a filmtörténészek által mára agyonelemzett Trolidal – külön kitűnnek attraktivitásukkal, hiszen Minnelli ezekben tudta igazán kamatoztatni kivételes kameravezetési és koreográfusi képességeit: a gyakran két-három perces beállításokkal operáló jelenetek a műfaj csúcsteljesítményei közé tartoznak.

A fifikás színdramaturgia mellett a film másik újítása, hogy a rendező elemelte a történetet a Broadwayről, a musicalek hagyományos színteréről. Egy musical helyszínének a századfordulós közép-nyugatot megtenni bátor gesztusnak számított a negyvenes években, és ez a megoldás új utakat nyitott a zsáner előtt. A St. Louistól kezdve már nem volt szükséges, hogy a zenés filmek szereplői színházi emberek legyenek: innentől kezdve egy musicalben bárki, bárhol, bármikor dalra fakadhatott.

Kevés olyan művet ismer a filmtörténet, amely hosszú távon annyira termékenyítően hatott volna egy műfajra, mint épp a Találkozz velem St. Louisban, nélküle egész más irányt vett volna a musical fejlődése. Érdekes paradoxon: a film trendindító jellege miatt a legjelentősebb mozgóképekkel helyezhető egy polcra, helyi érdekűre hangszerelt világa okán azonban inkább a középszerű művek között a helye.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1799