KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Atomcsapda

Vidovszky György

 

A tengeralattjárón játszódó háborús filmek sorát Wolfgang Petersen híres munkája, A tengeralattjáró nyitotta, amely megteremtette a műfaj dramaturgiai és vizuális alapjait. A K-19 nemcsak ezzel a filmmel mutat rokonságot, hanem a Vadászat a Vörös Októberre című „történelmi” akciófilmmel is.

A K-19-es számú tengeralattjáró a Szovjetunió első nukleáris fegyvert szállító lélekvesztője; 1961-ben azért bocsátják vízre, hogy katonai választ adjanak az USA-nak. A hidegháború eszement fegyverkezési versenye kényszeríti a felkészületlen legénységet egy fedélzetre az atombombával. Polenyin (Liam Neeson) kapitány dolgát csak nehezíti, hogy Moszkvából új felettest rendelnek a hajóra Vosztrikov (Harrison Ford) kapitány személyében. Polenyin embereivel együtt kénytelen engedelmeskedni a magas politikai körökben forgó, kegyetlen katonatiszt parancsainak, aki azonnal próbára teszi a legénység és a hajó teherbírását. A hatvanas évek mára már kiábrándítóan elégtelen berendezései sorra mondják fel a szolgálatot: jégtáblák között landolva elveszítik a kapcsolatot a központtal, megsérül a tengeralattjáró páncélzata. A film eddig a pontig csak a jól ismert panelek frissítéséből táplálkozik: minden néző sejtheti előre, hogy valami történik majd a nukleáris kamrában is. A katasztrófa elhárítása (a robbanás és a halálos radioaktív sugárzás megakadályozása) azonban olyan drámai erővel jelenik meg a filmvásznon, ami kiemeli – persze nem végérvényesen – a filmet az epigon-alkotások sorából. A szemünk láttára lejátszódó mini-Csernobil éppen az esemény valóságossága miatt felkavaró, a sugárzás azonnal romboló hatása pedig a félelem, a bezártság sokszor látott ábrázolását helyezi új minőségbe. Klaus Badelt zenéje mentes az illusztrativitástól, más tekintetben a film viszont szentimentális és okoskodó. Nem beszélve arról, hogy a hollywoodi film még mindig csak egykori ellenségeivel kritikus: mindez elképzelhetetlen volna egy amerikai tengeralattjárón.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2789