KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/szeptember
• Kovács István: Lengyel legendák Wajda és a Mennyegző
• Jancsó Miklós: A mi Hamu és gyémántunk
• Bikácsy Gergely: Titkos utazások a kékruhás nővel Michel Deville portréjához
• Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? Ördögök
• Kovács András Bálint: A „szoft-horror” Populáris mítosz Magyarországon
FESZTIVÁL
• Koltai Ágnes: Feloldozás nélkül Pesaro

• Jeles András: Büntető – század Jegyzetlapok
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Tréfák Mladá Boleslav
TELEVÍZÓ
• Baló György: Operett-tévé A híradó sztárjai
• György Péter: A korszak tükre
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Hajlakk
• Tamás Amaryllis: Rembetiko
• Zalán Vince: Dagály
• Fáber András: Robotzsaru
• Schubert Gusztáv: Bécs, 1938
• Székely Gabriella: Nem látni és megszeretni
• Kovács András Bálint: Halálos fegyver

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szüret

Sneé Péter

 

Weiss, Kachyna, Forman egykori asszisztensének, a Senki sem fog nevetni és a Vihar a lombikban rendezőjének, Hynek Bočannak a neve elválaszthatatlan a néhai cseh „új hullám”-tól. Legújabb filmje ősi alaphelyzetet idéz: az öregember búcsúját az élettől, melyet unokájának tapasztalatgyűjtése ellenpontoz. Egyikőjüknek sincs hatalma a saját léte felett. A nagyapának és barátainak (barátnőinek) kezéből kicsúszott az események irányítása; tekintélyük, lehetőségeik, erejük fogytán peremre szorultak. Szövetségük is bomlóban már, szolidaritásuknak nyomai látszanak csupán egy-egy értő szemvillanásban, köznapian egyszerű, természetesen kedves gesztusban és a konspiratív konyakozásban. A film legemlékezetesebb, legszebb pillanatai ezek.

A környezet birtokosaivá hitvány, élvhajhász, gerinctelen fiúk és tehetetlen, hisztérikus, karrierista feleségeik, szeretőik kapaszkodtak fel, az impotens középnemzedék tagjai (önnön kortársairól ítélkezik ily keményen Bočan). Legföljebb az unokában megtestesülő jövő táplálhat némi reményt, bár ki tudja, mi lesz velük...

E borús hangulatú helyzetkép nélkülözi az „új hullám” hajdani, kesernyésen ironikus beállításait, s a visszafogni alig győzött életkedvet, s örömet. A groteszk humort hangosan pukkanó poénok váltották fel, a frissesség, vitalitás sokszoros utalásrendszer révén rekesztődik ki. (Utóbbiak jórészt csupán a nemzeti filmtörténet ismeretében érthetők.)

A visszatorpanó, tétovázó szimbolizálás összekuszálja a szálakat, megzavarja a mű benső egyensúlyát és stílusbizonytalanságot eredményez. Mélységek helyett a felszínre irányítja figyelmünket.

A stílus- és előadásmódbeli határozatlanság hív és pontos tükre az alkotói önbizalom megrendülésének. Seregélyek tarolják le a termést, karbidágyúk dörgésétől nekivadult igásló röpíti fának a nagyapa szekerét. Janik, a kisunoka pedig mérgében újra szélnek ereszti a galambokat. Vajon a régi ház  új  tulajdonosa ugyanúgy megfojtja majd őket is, mint a korábban hazatévedteket?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6335