KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/október
• Bikácsy Gergely: A szamár és a filozófus Az én XX. századom
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan teniszlabda Jézus Krisztus horoszkópja
• Hegyi Gyula: Másfél tucat még benne van Iskolakerülők
• Réz Pál: Százszorszentek Beszélgetés Szentkuthy Miklóssal
• Miklós Pál: Tücsökkalitka Az utolsó császár
• Báron György: A technokrata rendező Brian de Palma portréjához
• N. N.: Brian de Palma filmjei
• N. N.: Joris Ivens
• Zalán Vince: A repülő hollandus
• N. N.: Joris Ivens filmjei
A FILMVILÁG MOZIJA
• Koltai Ágnes: Tariménes második utazása Szerencsefia
VIDEÓ
• Sneé Péter: A provokáció is kommunikációs forma Beszélgetés Péterffy Andrással
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Kis apokalipszisek Moszkva
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: Huhogók
• Hegyi Gyula: Angyalszív
• Kovács András Bálint: Elfelejtett dallam, fuvolára
• Ardai Zoltán: Roger nyúl a pácban
• Szemadám György: Szellemirtók
• Koltai Ágnes: Vasmadarak II.
• Szemadám György: James Bond, a magányos ügynök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy francia nő

Tóth András György

 

„Sosem fogom megérteni a franciák szerelmi ügyeit. Csak az őrület, a szenvedély, a szenvedés. A mi háborúinkhoz hasonlítanak” – mondja egy vietnami hölgy Régis Wargnier Indokína címmel elkövetett, több mint két és fél órás, csöpögős romantikájú szappanoperájában, mely valami félreértés folytán a legjobb külföldi filmnek kijáró Oscart nyerte 1993-ban. Wargnier mostani opuszában is megmaradt e kérdéskörnél, szerencsénkre azonban lemondott az Elfújta a szélből elcsent sallangok nagy részéről, az előzményekhez képest meglepően élvezhető és eredeti módon vezetett sztoriban. Az 1939-ből 1954-ig békaügyességgel ugráló film tizenöt év francia háborúit használja keretül egy erkölcsi meséhez. Hogyan viszonyul a rendszeres házastársi hűtlenséghez a férj, a rokonság, a gyerek, és maga az elkövető? Egy meseszép katonafeleség kötelességtudóan csalja az urát távollétében fűvel-fával a család növekvő rosszallása mellett, mígnem egy búsképű berliner úgy lángra lobbantja a film egyetlen szexjelenetében, ahogy még kevés nőt láttunk felhevülni filmvásznon (Emmanuelle Wart tündököl itt). Tulajdon családja fojtogató atmoszférájától megcsalt férjéhez menekül a nő, gyermekeit egyre jobban elhanyagolja... Ahol azonban Eric Rohmer a megoldásig beszélteti a szereplőit és Bertrand Blier a végletekig fokozza a perverziójukat, Wargnier a hagyományosan romantikus befejezés híve marad. A giccs határát súroló (és átlépő) jelenetek és párbeszédek váltakoznak egészen izgalmas képsorokkal, a film felütése például kellemesen újhullámos, gyakran kilépünk a tömegfilmek sablonos ritmusából, különösen az eleinte humorosnak ható képi és nyelvi szűkszavúság miatt, mely hatásosan megy át végül balladai tömörségbe. Nézhető film, de ha megszólal a zene, fogjuk be a fülünket: úgyis feliratos.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1458