KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/október
• Bikácsy Gergely: A szamár és a filozófus Az én XX. századom
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan teniszlabda Jézus Krisztus horoszkópja
• Hegyi Gyula: Másfél tucat még benne van Iskolakerülők
• Réz Pál: Százszorszentek Beszélgetés Szentkuthy Miklóssal
• Miklós Pál: Tücsökkalitka Az utolsó császár
• Báron György: A technokrata rendező Brian de Palma portréjához
• N. N.: Brian de Palma filmjei
• N. N.: Joris Ivens
• Zalán Vince: A repülő hollandus
• N. N.: Joris Ivens filmjei
A FILMVILÁG MOZIJA
• Koltai Ágnes: Tariménes második utazása Szerencsefia
VIDEÓ
• Sneé Péter: A provokáció is kommunikációs forma Beszélgetés Péterffy Andrással
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Kis apokalipszisek Moszkva
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: Huhogók
• Hegyi Gyula: Angyalszív
• Kovács András Bálint: Elfelejtett dallam, fuvolára
• Ardai Zoltán: Roger nyúl a pácban
• Szemadám György: Szellemirtók
• Koltai Ágnes: Vasmadarak II.
• Szemadám György: James Bond, a magányos ügynök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Darkman

Ardai Zoltán

 

Jellemzően mai akciófilm ez, amelyben a Jót is, a Rosszat is főként rémalakok képviselik. Mégis, a dramaturgiát illetően, mintha a hatvanas évek francia kalandfilm-iskolájának valamelyik veteránja vetette volna be rutinját újra, abban a hiszemben, hogy immár köteles science-fiction horrornak álcázni munkáját. Sam Raimi ugyan bőven szemelget motívumokat a fedőműfaj jelesebb amerikai darabjaiból is, de vonzódása láthatólag elmélyültebb Philipe de Brocá-hoz, vagy még inkább André Hunebelle-hez. Hogy a háztetőről háztetőre ugráló magányos hős ezúttal Darkman-nak neveztetik, pusztán csak a mitologizmusnak adózó nagyzolás, lévén, hogy Darkman életcélja kimerül egy csekély létszámú, helyiérdekű bűnbanda likvidálásában. Ami a személycsere-trükkökre alkalmas szintetikus álarcokat illeti, a velük való bohóckodás odáig fajul, hogy már csak azt várjuk, mikor fut végre egy kört Darkman Louis de Funès maszkjában is. (Az élethű maszkok előállítását egyébként természetesen nyomon követi a mai kamera, hiszen korunkban már igen látványos bioelektronikus eljárásokról van szó, melyek egész laboratóriumokat igényelnek.) Mégsem egyértelmű azonban, hogy a komikus összhatás Raimi kedve szerint való: művét kissé kompenzációszerűen terhelik meg a patológiásán könyörtelen erőszakosság jelenetei.

Mindössze egyetlen részlet van saját anyagból belefércelve ebbe a madárijesztő-film-be: az a pillanat, amikor az említett banda főnökét estéli hobbyzáson kapjuk. A főnök nagy becsben tart egy arany cigarettatárcához hasonló ujj-lemetsző mechanikát, valamint egy otthonában rejtegetett bársonybélésű nemesfadobozt, mely a legszebb kollekciót tartalmazza áldozatainak zöldeslilára preparált testrészeiből. Most nekilát holt körmöket festegetni. Megkapó kép: a mozitörténet eddigi nyeresége Raimivel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/08 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4182