KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/október
• Bikácsy Gergely: A szamár és a filozófus Az én XX. századom
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan teniszlabda Jézus Krisztus horoszkópja
• Hegyi Gyula: Másfél tucat még benne van Iskolakerülők
• Réz Pál: Százszorszentek Beszélgetés Szentkuthy Miklóssal
• Miklós Pál: Tücsökkalitka Az utolsó császár
• Báron György: A technokrata rendező Brian de Palma portréjához
• N. N.: Brian de Palma filmjei
• N. N.: Joris Ivens
• Zalán Vince: A repülő hollandus
• N. N.: Joris Ivens filmjei
A FILMVILÁG MOZIJA
• Koltai Ágnes: Tariménes második utazása Szerencsefia
VIDEÓ
• Sneé Péter: A provokáció is kommunikációs forma Beszélgetés Péterffy Andrással
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Kis apokalipszisek Moszkva
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: Huhogók
• Hegyi Gyula: Angyalszív
• Kovács András Bálint: Elfelejtett dallam, fuvolára
• Ardai Zoltán: Roger nyúl a pácban
• Szemadám György: Szellemirtók
• Koltai Ágnes: Vasmadarak II.
• Szemadám György: James Bond, a magányos ügynök

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carmen

Tamás Amaryllis

 

Artisztikus, plebejus és szabad. A nyolcvanas évek Carmenjei (a hideg-szenvtelenül érzéki Maruschka Detmers, a lélegzetállítóan szép és fiatal Laura del Sol, a játékos-archaikus nyelven megszólaló Csokonai Lili vagy Brook megháromszorozott tragikus nőalakja) közül Rosi Carmenjére, Julia Migenes Johnson-ra illik legjobban Esterházy fenti meghatározása. A cigánymitológia szerint halált jelentő pipacsok mögül előbújva tűnik fel először a filmben, hogy „halálos párbaj” után, története végén az arénában döfje le a szerelem mártírjává tébolyodott Don José. A nárcisztikus okossággal, hatalmi ambíciókkal, kispolgári közönnyel egyaránt szemben álló érzéki létet megtestesítő Migenes félig görög, félig Puerto Rico-i (Béjart felfedezettje). Öntudatos, temperamentumos, lényét Rosi egyenesen egy Gustave Doré-illusztrációhoz hasonlította. A film tiszteletteljes adaptációja Mérimée–Bizet operájának, a zenekedvelők igaz örömére, olyan énekes sztárokkal, mint Placido Domingo, Ruggero Raimondi. Érdekessége még, hogy a 82-ben Saura filmjében Don Josét alakító (és azt koreografáló) Antonio Gades 84-ben itt is koreográfusként dolgozott. Ha a természetes (spanyol) környezetben forgatott film nem is olyan reveláció, mint a néhány éve nálunk is bemutatott Saura-Gades-Sol feldolgozás, Rosi Carmen-interpretációja operafilmben különösen szokatlan, szinte pszichológiai hitelességgel mutatja a szerelmet – a rendező szándéka szerint – „két lény közötti olyan kapcsolatnak, akik egymás ellenfelei és azok is maradnak.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4909