KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/november
• Tordai Zádor: Történelem és emlékezés határán Shoah
• Jeles András: Kép-írás
• Tillmann József A.: Klip-kikelet avagy az esetlegesség esztétikájának eluralkodása
• Sós Mária: Mercutio holdsétája Moonwalker
• Mandelstam Oszip: A milliókat érő baba Filmkritika 1928-ból
• Schubert Gusztáv: Tücsök a vérpadon Veszedelmes viszonyok
• Kozma György: Szubkultúra blue Metro
• Szemadám György: Paradzsanov, a vándor Asik Kerib
• Lugossy László: Mentse, aki tudja a filmet Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról
• N. N.: A magyarországi filmterjesztés szervezete
• Marx József: Oh, Isaura, ki emlékszik rád?
• Lányi András: Mentse, aki tudja a (magyar) filmet Javaslat a nemzeti filmkultúra megmentésére
LÁTTUK MÉG
• Fábián László: A hecc
• Koltai Ágnes: Gazember
• Báron György: Jó reggelt, Vietnam!
• Bikácsy Gergely: A konferanszié
• Zalán Vince: Végzetes vonzerő
• Létay Vera: Tőzsdecápák
• Harmat György: Szeretlek, szeress!
• Koltai Ágnes: Megjönnek a menyasszonyok
• Ardai Zoltán: Halálos mánia
• Tamás Amaryllis: A sötétség fejedelme
KRÓNIKA
• Kövesdy Gábor: Van/nincs Budapesten filmmúzeum
• Bikácsy Gergely: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Olasz nyelv kezdőknek

Dóka Péter

 

Ezért a filmért eddig mindenki rajongott, díjat kapott Berlinben, imádták a pesti Titanicon. Úgyhogy ideje leírni: ez a dán vígjáték, mely hivatalosan a Dogma-csoport tizenkettedik munkája, nem jó. Már a Dogma 95 első filmje, a Születésnap megmutatta, hogy az élő hang, a kézikamera és a természetes fény használata remekül képes egy lényegében kommersz, művészileg közepes munkát műalkotásnak maszkírozni. Lone Scherfig filmje, az Olasz nyelv kezdőknek alapjában langyos vígjáték, néhány szép, emberi pillanattal. Itt a kézikamera – a Dogma-csapat fő fegyvere – nem a dokumentaritás eszköze, hanem vizuális hatáselem, amely mesterkélt képeivel inkább rontja a hitelességet, mint növeli.

A filmben nincsenek jellemek, csak típusok. Van csupaszív lakli, jóságos pap, ügyetlen eladónő, sármos focista, melegszívű olasz lány. Sematikus figurák, minden lépésük kiszámítható. A remek színészeknek hála egyik-másik néha életre kel – leginkább a pap és az eladónő –, aztán kidolgozott jellem híján hamar visszavedlik típussá. A szereplőkről a premier plánok árulnak el legtöbbet. A férfiak arca barázdált, a nőké rosszul sminkelt, mindenki szánandón hétköznapi.

A történet fő metaforájának megfejtéséhez nem kell viharos agymunka. Az olasz nyelv tanulása ezeknek a szögletes dánoknak egyben a szeretet tanulását is jelenti, a finisre össze is állnak párokba. Szoft változatban egy régi északi toposz is felbukkan, persze nem ibseni vagy hauptmanni módon részletezve: a gyermek a szülő kicsapongó élete miatt betegnek születik. Szintén lehangolóan felszínes és rövid az a vita, melyet két pap folytat Istenről meg a hitről. Ha valami már-már elgondolkodtatná a nézőt, az operatőr fürgén továbbrántja a kamerát. Az eredmény emészthető, helyenként kedves történet, melyről már nem beszélne senki, ha Scherfig nem a Dogma nyelvén mesélte volna el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2186