KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/december
• N. N.: Ember a havasokból Szőts István
• Szőts István: Egy önéletrajz részletei
• Zalán Vince: A magunk fájdalma Csonka Bereg
• Lengyel László: Kiújult napok Engesztelő
• Bársony Éva: A Módszer Statárium
• Székely Gabriella: Filmek és csavaráruk Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az átalakulás kiskátéja
• Papp Zsolt: Zakatol az ultrabal A pacifista
• di Carlo Carlo: A történelem árgus tekintete Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1971
• Zsugán István: Tizennyolc év múltán Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1989
• Békés Pál: A százegyes szoba John Carpenterről
• N. N.: John Carpenter filmjei
• Barna Imre: Csak tégla A fal
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Kiálts a szabadságért!
• Nóvé Béla: A Nap birodalma
• Tamás Amaryllis: Arany és vér
• Báron György: Vidám élet
• Bikácsy Gergely: A kis csábító
• Kovács András Bálint: A bolond és a királynő
• Szemadám György: Valaki van odalenn
• Fáber András: Diótörő
KÖNYV
• György Péter: A halhatatlanság halottja Hajas Tibor (1946–1980)
• Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dave

Turcsányi Sándor

Ránézek, ugyanolyan. Ugyanaz az ember. Csak ma mintha mosolygott volna. Nem, nem úgy, ahogy szokott, hanem kedvesen. Ha nem ismerném, azt mondanám, szeretettel. Előre enged, figyelmes. Még a végén virágot kapok. Milyen szép csokor. Viccel, mintha mi sem történt volna, mintha nem ő rabolta volna el legszebb éveimet. Mikor a hálószobám előtt elköszön, különös szomorúság villan a szemében. Vagy vágy? Levesz a lábamról. Ugye, ezentúl mindig ilyen lesz?

A (film)művészet egyik legősibb és legásatagabb hazugsága ez. Már hogy megváltoztathatjuk éltünk. Abból az önző, kibírhatatlan szoknyabolond, mosdatlan szájú, kártyás-lovas, a tévé előtt kiborított sörösüveg társaságában hortyogó androidból egyszercsak megint nett udvarló lesz. Gáláns és választékos. Ha másként nem megy, hát valami furfangos személycsere útján. Mint legutóbb a Sommersbyben és most a Daveben. Persze, majd jön helyette valami jólfésült, kimosdatott alterego, mi meg mehetünk a szomszédasszonnyal a meccsre. Utána meg húzhatunk erről a planétáról, lévén lejátszottunk. Ez van egyfelől.

Másfelől viszont: mi, kültelki fiúk az átkos kitüntetett kedvencei voltunk, pionírok. Elvittek, nézzük meg belülről a Parlamentet, azt ígérték, aki jó lesz, eljöhet a fenyőfaünnepségre is. Még szép, hogy oda nem jutottam el. Ámde ott ülhettem, ahol a jónevű Komócsin elvtárs (a Zoltán). Megmutatták Kádár János székét (egy Reményi nevű osztálytársam sokáig keresgélte mellette Elmer Klos kapitány nevét). Így teltek napjaink.

Ivan Reitman, az Ovizsaru, a Szellemirtók és más egyéb infantilis egyebek rendezője Fehér Ház-i filmet forgatott. Most ovielnökkel. Tágul a világ, ma már a dedósok nem csak a Parlamentet láthatják belülről.

E művében Reitman a gonosz, korlátolt, kéjsóvár elnök helyett halk, finom, szerény alteregót állít az Ovális Szoba sarkába. Erről első bekezdésünk és Móricka összes tézise szól. Ezekután nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy mindezt beleállítsuk a filmművészet folyamatába. A legjelentősebb áramlatok közül a leginkább hasonlatoshoz illesszük. Ehelyett – ceterum censeo – a Lumière-gyerekeket kellett volna idejében jól kifenekelni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1052