KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/december
• N. N.: Ember a havasokból Szőts István
• Szőts István: Egy önéletrajz részletei
• Zalán Vince: A magunk fájdalma Csonka Bereg
• Lengyel László: Kiújult napok Engesztelő
• Bársony Éva: A Módszer Statárium
• Székely Gabriella: Filmek és csavaráruk Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
• Kézdi-Kovács Zsolt: Az átalakulás kiskátéja
• Papp Zsolt: Zakatol az ultrabal A pacifista
• di Carlo Carlo: A történelem árgus tekintete Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1971
• Zsugán István: Tizennyolc év múltán Két beszélgetés Jancsó Miklóssal, 1989
• Békés Pál: A százegyes szoba John Carpenterről
• N. N.: John Carpenter filmjei
• Barna Imre: Csak tégla A fal
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Kiálts a szabadságért!
• Nóvé Béla: A Nap birodalma
• Tamás Amaryllis: Arany és vér
• Báron György: Vidám élet
• Bikácsy Gergely: A kis csábító
• Kovács András Bálint: A bolond és a királynő
• Szemadám György: Valaki van odalenn
• Fáber András: Diótörő
KÖNYV
• György Péter: A halhatatlanság halottja Hajas Tibor (1946–1980)
• Hajas Tibor: Részletek Hajas Tibor filmes esszéiből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Rolf Richter

Zalán Vince

Az egykori NDK filmpolitikája s filmirányítása legendás volt: kérlelhetetlen, párthű szigoráról és magabiztos bornírtságáról. Nehezen lehetett eldönteni: mikor melyik játszott nagyobb, súlyosabb szerepet. Akik megpróbálták, hogy akárcsak minimálisan is lazítsanak a filmkészítést, a filmeseket, a filmeket körülvevő ideológiai vaspántok szorításán, nos, azok helyzete, előbb vagy utóbb, de biztosan tragikusra fordult. Ám akadtak néhányan – köztük az egyik legjelesebb: Rolf Richter –, akik „önként” súlyosbították e helyzetüket azzal, hogy az NDK állam- és pártvezetése által a szocializmust megrontó, fenyegető veszélyforrásnak tekintett magyar film barátaivá szegődtek. Rolf Richter, filmkritikus és novellista hivalkodás nélküli fölénnyel viselte az immáron tragikomikusnak nevezhető szituációt, miközben szemérmetlen szorgalommal igyekezett a magyar film szálláscsinálója lenni Berlin keleti felén. Különösen kedvelte a Balázs Béla Stúdió produkcióit, Tarr Béla és Bódy Gábor filmjei mellett ágált, de legjobban és legőszintébben Ember Judit filmjeit szerette. Talán mert maga is tudta-érezte, hogy milyen nehéz hazugság nélkül dokumentumfilmet készíteni. (Tizenhárom dokumentumfilmnek volt társalkotója, melyek közül barátjával, Eduard Schreiberrel közösen rendezettek a legjelentősebbek.) De talán azért is, mert ezekben a filmekben lelt rá a számára oly rokonszenves alkotói türelemre, eltökéltségre s elháríthatatlan felelősségre.

Tizenhárom éves, amikor véget ér a II. világháború, a Humboldt Egyetem hallgatója, amikor Berlin utcáin (ismét) megjelennek a tankok, Babelsbergben tanít, amikor felhúzzák a várost kettészelő falat, a Babylon, a híres art-mozi megtartásáért, művészfilmprogramjáért harcol (’93 tavaszára Bódy életmű-bemutatót terveznek), amikor megtörténik a német egyesítés. Idén, október 23-án lett volna 60 éves. Váratlan halálával a magyar film igaz barátját, a Filmvilág pedig, melynek 1979-től volt tudósítója, kitűnő munkatársát vesztette el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=608