KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/január
• Gerő András: Ferenc József Ottó Századunk tanúja
• Zsugán István: Volt egyszer egy Filmkultúra... Budapesti beszélgetés Bíró Yvette-tel
• Szilágyi Ákos: Hitler Adolf szupersztár A totalitárius kor mozija
• Antal István: Transzvesztiták New York alatt Emléksorok Jack Smithről
• Lukácsy Sándor: A Szabó család Amerikában A rádió aranykora
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Zabaltegi San Sebastian

• Szőts István: Ember a havasokból
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Vörös cirokmező
• Bikácsy Gergely: Mambru elment a háborúba
• Schubert Gusztáv: Kristály Gyula ózdi nyugdíjas politikai pere
• Fáber András: New York-i történetek
• Székely Gabriella: Dobjuk ki anyut a vonatból!
• Tamás Amaryllis: 9 és 1/2 hét
KÖNYV
• Szemadám György: A vamp apoteózisa Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
KRÓNIKA
• N. N.: Montázs

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Mozgóképtár

Az aranyfej tükröződése

Muhi Klára

Negyven év, 700 játékfilm a Mozgóképtár legújabb CD-ROM-ján.

 

Tudják-e, milyen az, amikor egy film „csuklik”? Nem rendezőjének szapora emlegetése az ok, inkább a film sokszori vetítése, melynek során a celluloid szalag esetleg megsérül, s a sérülést meg kell ragasztani. A ragasztás helyén aztán ugrik (csuklik) a kép meg a hang. S ha már itt tartunk, hogy hívják szaknyelven, amikor a sérült negatívot egy megvilágítatlan filmdarabkával, esetleg celluxszal megragasztják? Cipészeti szakszóval talpalásnak. Azokat az idegesítő, fehéren hemzsegő foltocskákat pedig – a CD filmhibák menüpontjában olvasom mindezt – flitternek. Mindennek nem tudom, mi köze az elmúlt negyven év magyar játékfilmterméséhez, de tény, hogy az ilyen „extrákért” lehet megszeretni a filmes CD-ROM-okat. S többek közt ezért nagyszerű ez az egész – már nem is annyira új – médium. Megveszem a Szegénylegények, a Bizalom, a Tanítványok és más kedvencek meg a filmekhez tartozó statisztikák, filmográfiák, fotók, film- és zenerészletek miatt, aztán néhány szórakozott kattintással önhibámon kívül hirtelen közel 300 (!) magyar nyelvű filmújság katalógusának erdejében találom magam. Jó fél órát elvacakolok az 1911-es Projectograph, a harmincas évekbeli Ufa magazin, a fordulat évében kiadott Szovjet Színház és Filmművészeti tanulmányok és végeláthatatlanul sorjázó társaik adataival, aztán észbe kapok, vissza kéne mennem a főmenübe, kideríteni – most már módszeresen –, tudja-e ez a fémesen csillogó lemez, amit a címével ígér. Útközben persze türelmetlenül rákattintok a mozgóképek közelről menüpontra – mégiscsak a filmrészlet egy ilyen CD legnagyobb attrakciója. Meglepődöm, hogy itt elsősorban fogalommeghatározásokat találok – kicsit sarkos ötsorokat arról, mi a rendezés, a vágás, a színészet, a látvány –, ám ahogy beljebb hatolok (mondjuk: a „látvány–kamera–kameraállás–alsó” útvonalon), végre felbukkan hat filmcím. Rákattintok az Apára, s a képernyő ötödén megjelenik Gábor Miklós, ahogyan magához öleli a kisgyerekként viselkedő filmkamerát. Alsó gépállásban, ahogyan a menüpont ígérte.

Mélységei tehát vannak az adattárnak. A közegről pedig a szerkesztő, Komár Erzsébet ajánlásában azt ígéri, filmgyártásunk utolsó, csaknem negyven évét dolgozza fel, a hatvanas évek elején kialakított stúdiórendszer keretei között születő több mint 700 játékfilmet. A hanyatlásba torkolló aranykor termését rendszerezték tehát a Magyar Filmintézet munkatársai, amelyben azért olyan évek is voltak, amikor az elkészült filmek nagyobbik fele díjat kapott itthon vagy a nagyvilágban, s húsz olyan esztendő is akadt, amikor játékfilmgyártásunk elérte vagy meghaladta a bűvös húszas filmszámot. E hétszáznál több film az 1963-as Az aranyfejtől az 1998-as Tükröződésekig részletes filmográfiával, műfaji és stílusmegjelöléssel, a cselekmény rövid, szabatos ismertetésével, továbbá a filmadatok, a bemutató és a díjak megjelölésével kerül elénk. S a filmográfiákban minden név piros színű, tehát tovább kérdezhető. (Kattintsunk mondjuk Hamvas Bélára, a Tükröződések egyik írójára! Rögtön kiderül az elgondolkodtató tény: a DárdaySzalai szerzőpároson kívül senki nem használta még Hamvas egyetlen művét sem.) Filmrészlet természetesen nem jár minden katalogizált filmhez; a CD véges kapacitása szelekcióra kényszerítette a szerkesztőt. Az elemzett filmek alrovatban 30 címet találok – vitathatatlanul e negyven év klasszikusait, bár a Megáll az időt, az Amerikai anzixot vagy a Régi idők fociját sajnos hiába keresem. A kitüntetett harminc film viszont egy-egy jellegzetes másfél-két perces jelenettel képviselteti magát. Persze mit is lehet kezdeni másfél perces részletekkel? Hogy a CD kiadás műfaji korlátait átérezzem, a hétórás Sátántangó digitalizált töredékét kérem a géptől. A szerkesztők természetesen a dacos sietést választották, Irimiásék kérlelhetetlen vonulását a kavargó szemétben, a seholsincs város végtelen főutcáján. A részlet rövidsége okozta kényszerű csalódást az idézett képsor rövid elemzése segít feloldani, a szöveg ugyanakkor a film egészére is utal. A „kiválasztottakhoz” egyébként általában két korabeli elemzés is „jár”. További kattintgatásokból kiderül, nemcsak az elemzett és mozgóképsorral illusztrált filmekhez tartoznak cikkek; a válogatott tanulmányok rovatban összesen nyolcvan filmcímre kereshetünk... S ettől kezdve átszörfözött félnapokról tudok csak beszámolni. Megörülök a filmdaloknak, meghallgatom a Hattyúdalt, a Nagy utazást, összeszámolom Törőcsik Mari filmjeit (59) és díjait (16), bosszankodom a jórészt semmitmondó motívumtáron, vidoran fedezem fel „Beethoven, Ludwig van”-t a Duna Műhely alkotói között, közvetlenül Badár Sándor után... Jó dolog a CD-ROM. Ennél csak mozizni jobb.

 

Komár Erzsébet (szerk.): A magyar film 1963-tól napjainkig (Mozgóképtár 5.) Magyar Filmintézet, 2000.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2995