KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/január
• Gerő András: Ferenc József Ottó Századunk tanúja
• Zsugán István: Volt egyszer egy Filmkultúra... Budapesti beszélgetés Bíró Yvette-tel
• Szilágyi Ákos: Hitler Adolf szupersztár A totalitárius kor mozija
• Antal István: Transzvesztiták New York alatt Emléksorok Jack Smithről
• Lukácsy Sándor: A Szabó család Amerikában A rádió aranykora
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Zabaltegi San Sebastian

• Szőts István: Ember a havasokból
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Vörös cirokmező
• Bikácsy Gergely: Mambru elment a háborúba
• Schubert Gusztáv: Kristály Gyula ózdi nyugdíjas politikai pere
• Fáber András: New York-i történetek
• Székely Gabriella: Dobjuk ki anyut a vonatból!
• Tamás Amaryllis: 9 és 1/2 hét
KÖNYV
• Szemadám György: A vamp apoteózisa Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
KRÓNIKA
• N. N.: Montázs

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Marie

Zalán Vince

A jogállam lehetőségeit épphogy csak ízlelgető magyar mozinéző – talán nem tévedek nagyot – némi érdeklődéssel elegyes zavarodottsággal tekint a Marie című amerikai filmre. Zavarodottságának feltehető oka, hogy nincs (nem lehet) képzete, fogalma a címszereplő hivatali státuszáról. (Marie Tennessee állam szabadlábra-helyező bizottságának az elnöke.) Ugyanakkor – furcsa ellentmondásként – ennek a hivatali funkciónak a fontossága az egyetlen ebben a publicisztikai ihletésű filmben, ami érdeklődését valóban felkeltheti. A rendező, Roger Donaldson természetesen nem a magyar néző, elsősorban nem a magyar néző számára készítette filmjét, érthető hát, hogy e jelentős állami-jogi posztnál jobban érdekelte a joggyakorlat, pontosabban a joggyakorlat tisztaságába, az igazságba vetett hit. Mert hisz az igazság, az amerikai filmművészet hagyományainak megfelelően, előbb-utóbb diadalmaskodik, ha máshol és máskor nem, hát a bíróság előtt. Lényegében ez a népszerű előadásmódban megfogalmazott meggyőződés koronáztatik meg a Marie-ban, amikor az állam kormányzója ellen indított per befejezésekor a háromgyermekes, elvált jogásznő győztesen hagyja el a bíróságot.

A főcímlista különböző rangú producerei között felfedezhető egy név: Frank Capra jr. Nem tudom, hogy e név viselőjének van-e valami köze a roosevelti korszak talán legnépszerűbb filmrendezőjéhez. Annyi azonban bizonyos, hogy a Marie csak halvány visszfénye Frank Capra igazságra törő, lelkesítő műveinek, jóllehet Roger Donaldson élvezetesen és folyamatosan „beszéli” az általunk is jól ismert amerikai film-köznyelvet. Talán el is felejtenénk filmjét, ha nem tolakodna tudatunkba olykor a kérdés: mi is az a szabadlábra-helyező bizottság?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4869