KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/január
• Gerő András: Ferenc József Ottó Századunk tanúja
• Zsugán István: Volt egyszer egy Filmkultúra... Budapesti beszélgetés Bíró Yvette-tel
• Szilágyi Ákos: Hitler Adolf szupersztár A totalitárius kor mozija
• Antal István: Transzvesztiták New York alatt Emléksorok Jack Smithről
• Lukácsy Sándor: A Szabó család Amerikában A rádió aranykora
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Zabaltegi San Sebastian

• Szőts István: Ember a havasokból
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Vörös cirokmező
• Bikácsy Gergely: Mambru elment a háborúba
• Schubert Gusztáv: Kristály Gyula ózdi nyugdíjas politikai pere
• Fáber András: New York-i történetek
• Székely Gabriella: Dobjuk ki anyut a vonatból!
• Tamás Amaryllis: 9 és 1/2 hét
KÖNYV
• Szemadám György: A vamp apoteózisa Király Jenő: Karády mítosza és mágiája
KRÓNIKA
• N. N.: Montázs

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A csere

Zilahi Judit

Illetlen dolog olyasvalamit számon kérni, amire nem is kaptunk ígéretet. És mégis: noha a litván köztársasági stúdió produkciója, A csere főcímében csupán egy „Jurij Trifonov hasoncímű kisregényének motívumain alapuló” filmet ígér, ez a pompás, gazdag kisrealizmussal megírt Trifonov-mű túlságosan jó ahhoz, semhogy elleplezhetnénk csalódottságunkat a belőle készült film láttán. Az a paradox helyzet állt elő itt, hogy míg a kisregény csupa telibe talált kép, sokdimenziós figura, ügyesen alkalmazott flash back, a film megközelítési módja verbális, ami előregörgeti, az nem a helyzetek képi megfogalmazása, csak szó, szó, szó. Alapvetően elhibázott a film koncepciója: a drámai meglepetés köztudomásúan nem az, ha a kutya harapja meg az embert, hanem ha az ember harapja meg a kutyát. A kisregényben ez valóban így történik, egy ízig-vérig erkölcsös, jó családapa és jó fiú kényszerül a súlyos lakásgondok miatt arra, hogy haldokló anyjának társbérleti szobájára spekuláljon. A filmben épp azáltal sikkad el a dráma, hogy a főhőst környezetének tagjai számos hosszadalmas tirádában már eleve erkölcstelennek bélyegzik, és így semmi váratlan nem történik, amikor végre-valahára sor kerül a lakás körüli machinációkra.

Előrebocsátván, hogy a rendezőnek szíve joga, hogyan él a feldolgozott kisregény motívumaival, fenntartásunkat kell kifejezni módszere iránt, mellyel a film kétharmadát hagyja leperegni, mielőtt a fő témára, a címben is megőrzött lakáscserére rátér. Az első kétharmadban minden bizonnyal épp ezért keletkezett a vákuum, amit aztán kínos igyekezettel töltenek ki a főhős „erkölcstelenségét” exponáló jelenetek. Tagadhatatlan erénye viszont a filmnek, hogy szűk szoba belsőivel jól kelti életre Trifonov súlyos, komor, sötét tónusú képi világát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7698