KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alice és Martin

Gervai András

 

Ha valaha megrendeznék a leggiccsesebb, leghazugabb filmek versenyét – pedig igazán nagy a kínálat –, André Téchiné opusa biztos bejutna az első tíz közé. A néző egy ideig bosszankodik, aztán inkább csak nevet a nyálas-nyúlós történeten, amit Courths-Mahler, Kosáryné Réz Lola vagy akármelyik jeles lektűr-szerző megirigyelhetne.

Martint – a Négyszáz csapás kis hősének távoli „rokonát” – tízéves korában ismerjük meg, amikor apjához kerül. Igazából nem derül ki, hogy anyja miért engedi-kényszeríti őt egykori szerelméhez, a gyerekről eddig hallani sem akaró férfihoz. Tíz év múlva, egy veszekedést követően a négy testvér egyike öngyilkos lesz. Martin végleg elmegy otthonról, de előtte, a vita hevében megöli az apját. Tettének oka az apa brutális személyisége – csakhogy a film erről nem győz meg minket; a „tényt” – mint a sztoriban annyi minden mást – bemondásra el kell hinnünk. Martin néhány hétig látványosan űzött vadat játszik, majd bátyjához utazik Párizsba, ahol egy tehetségkutató felfedezi, s egycsapásra ismert fotómodell lesz. Gyengéd erőszakkal sikerül magára beszélnie a nála jó tízessel idősebb Alice-t, homoszexuális féltestvére barátját-lakótársnőjét. Fene tudja, mit eszik a szelíd és vonzó lány Martinon, mit talál benne olyan izgalmasnak, amiért mindent elnéz neki: ürességét, hisztériáját, apagyilkosságát, sőt még segíti is őt – kérésére – börtönbe juttatni.

Téchiné úgy csinál, mintha izgalmas, modern lélektani drámát adna elő, ami kimerül abban, hogy szereplői nagyokat mondanak, sokat lelkiznek, látványosan szenvednek. Ebben a filmben nincs egyetlen alaposan motivált fordulat, egyetlen hiteles pillanat, egyetlen őszinte gesztus sem. A szituációkat, a szereplők magatartását, reakcióit a giccs logikája, dramaturgiája mozgatja. Minden a „modern” giccs-ember igényét, gyors üdvözülését, könnyed katarzisát szolgálja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2905