KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/február
MAGYAR MŰHELY
• Lukácsy Sándor: A múltat be kell vallani Tutajosok
• György Péter: A National Geographic verzió Tutajosok
• Bíró Zsuzsa: A színtévesztő Megjegyzés a Wallenberg rejtélyhez
• N. N.: Phőnix utca Wallenberg emlékezete
• Jeles András: Szédült kronológia Jegyzetlapok
• Zsugán István: A bűntett: szenvedélyes műalkotás Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel
• Zalán Vince: A talány rendezője Beszélgetés Fehér Györggyel

• Dániel Ferenc: A terror szülőszobája Ördögök
LENGYEL FILM
• Koltai Ágnes: A versailles-i fattyú Azok a lengyel ötvenes évek!
• N. N.: Az „ötvenes évekről” szóló fontosabb játékfilmek
• Kovács István: Végzetes tévedés
VIDEÓ
• N. N.: Szovjet underground
• Sneé Péter: Farkasok birodalma Szovjet underground

• Gelencsér Gábor: Magyar anziksz Az Amerika-kép
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Dalol a klitorisz Emmanuelle
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Hagyjátok Robinsont!
• Báron György: Az amerikai birodalom hanyatlása
• Zalán Vince: Kettős szerepben
• Bikácsy Gergely: A tizenöt éves lány
• Fáber András: Vénuszcsapda
• Tamás Amaryllis: Sínek a semmibe
• Lajta Gábor: Törvényes maffia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vörös cirokmező

Hegyi Gyula

 

Csaknem egy órája néztem már ezt a filmet, amikor a japán hódítók megjelenéséből és egyenruhájából rájöttem, hogy végül mégis a huszadik században játszódik. Mindaz, amit addig láttam, a gyalog-hintón szállított menyasszony, az agyagkorsókban párolt cirokpálinka, amelynek az emberi vizelet ad „bukét”, s a fogadó, ahol ökörfejet (egészben!) szolgálnak fel az éhes vendégnek, az időtlen, örök Kínát idézte számomra – lehet persze, ha sinológus lennék, apró jelekből korábban is „belőhettem” volna a történet idejét. A történet műfaja viszont a magyar néző számára sem ismeretlen. Amolyan elbeszélő film, amely egy kis falusi közösség életét meséli el generációról generációra, dallal-tánccal, mókával-könnyel, mulatságos epizódokkal és erkölcsi épülést kínáló végkicsengéssel. Nagyapa a cirok-mezőn ejtette teherbe nagyanyót, nagyanyó jól elfenekelte az akkor még ifjú nagyapót, aki ráadásul olykor a cirokpálinkától is berúgott: de aztán idővel mindketten megkomolyodtak, ahogy nagypapához és nagymamához illik. Volt valaha egy világ, amelyben az apák szívtelenek, a rablók gonoszak, a jámbor emberek pedig félénkek voltak – de aztán jöttek az idegen hódítók, és minden addigi rossz viszonylagossá vált az ő mérhetetlen gonoszságukhoz képest.

A Vörös cirokmező nagydíjat kapott a 89-es nyugat-berlini filmfesztiválon. A zsűri feltehetően mélyebb értelmet is felfedezett ebben az unalomig ártatlan filmben. De az sincs kizárva, hogy nem is annyira a Vörös cirokmezőt, hanem a megújult kínai filmművészetet akarta kitüntetni, ami derék dolog, de kevés magyar nézőt vigasztal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/01 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4684